Kedves Olvasóm!

Ígéretemhez híven igyekszem ma egy példán keresztül megértést adni arról, hogyan tudnak a mi utazóink 2-3-szor annyi élményt szerezni ugyanabból az utazási keretből, amit amúgy is terveztek elkölteni.

Az előző cikkemben érintőlegesen meséltem az utazási nagykereskedőkről, hogy ezek a cégek mi miatt jutnak hozzá jóval kedvezőbb áron a szálláshelyekhez. Ismétlésképp egy mondatban: Ez amiatt lehetséges, mert évekre előre leszerződnek a szálláshelyek szabad szobakapacitásának valahány százalékára és ezt előre ki is fizetik a szálláshelyek részére, attól függetlenül, hogy küldenek oda utazót vagy nem. Tehát nagy tételben, előre vásárolnak, “fölösleges/ kimaradt” árucikket. Ez a lényeg.

A hagyomány szerint a nagykerek egy kereskedelmi láncon ( Tour operátorokon át, Utazási irodákon és online foglaló portálokon, ) keresztül juttatják el az utazókhoz az általuk megvásárolt szobákat, (nyilván minden szereplő ráteszi a maga hasznát, így működik a kereskedelem, ingyen csak nem dolgozik senki). Az általunk képviselt koncepció fantázianeve, brandje a Travelution, azaz az utazó ember evolúciójának legmagasabb foka. Úgy gondolom, hogy rengeteg innovációt és hozzáadott értéket hozunk az utazási piacon.

  1. Az említett nagykerek kínálatát közvetlenül visszük el az utazóközönséghez, ezzel sok esetben rengeteg összeget tudnak megspórolni az utazóink. Íme egy példa, mondjuk egy prágai foglalásra.
    utazasi-kisokos-1Nem a hotel neve, típusa vagy elhelyezkedése a lényeg első körben, hiszen ezeket igen nagy kínálatból lehet válogatni, hanem a végösszeg, amit fizetünk érte. Példának, referencia árnak egyik stratégiai partnerünk, Európa talán legismertebb szállásfoglaló rendszerét vettem, hiszen igen széles kínálattal, nagyon jó áron kínál szálláshelyeket, amikre legjobb ár garanciát is vállal.Az első képen tehát a referencia árnak vett ajánlat látható, a másodikon pedig a saját kereső felületünkön talált ajánlat, ami árban 58% kedvezményt kínál ebben az esetben, de érdemes alaposan szemügyre venni mindig a kapott találatot az áron túl is.utazasi-kisokos-2Ugyanis egy összehasonlításnál fontos, hogy almát, almával vessünk össze. Mire gondolok a szobák esetében? Érdemes megnézni a szobatípust, tájolást, épület szárnyat, ellátást, lemondhatóságát, számlát kapok-e róla és még pár apró dolgot, hogy biztos legyek a dolgomban. Jelen esetben, ha jól megnézzük, akkor a referencia ajánlat gazdaságos szobáról szól, míg a második esetben superior szoba szerepel a kínálatban. Untatni nem akarok senkit a sok részlettel, a lényeg az, hogy mindig nézzük meg pontosan mit és mennyiért vásárolunk. ( UI: A keresés 2019.szeptember 22-én 11:43-kor történt, azóta az ár változhatott). Ez a példa csak egy a sok százezer ajánlat közül, amit az utazóink élvezhetnek. Valahol több kedvezmény, valahol kevesebb.
  2. Nem csupán egy kedvezményes szállásfoglaló felületet biztosítunk, hanem egy sokfunkciós kereső és foglaló oldalt. Egyik utazóm megfogalmazásával élve “olyan, mintha lenne egy saját utazási irodám, ahol magamnak, kedvem szerint rakhatom, variálhatom össze az utazási ajánlatokat”. Nos ez elég pontos megfogalmazás, ami azt illeti, hiszen egy felületen érhető el szállás (+2.000.000), repülőjegy ( 920 légitársaság), transzfer szolgáltatás (+100 országban), autóbérlés (500 autóbérlő cég), utasbiztosítás a világ összes országába, valamint fakultatív programok 120 ország nagyvárosaiba. És a kínálat folyamatosan az utazóink igényeinek megfelelően fejlődik, bővül, alkalmazkodik.utazasi-kisokos-3Minden szolgáltatásnak megvan a maga hozzáadott értéke, de csak egyet- kettőt fogok kiemelni most a teljesség igénye nélkül. Bizonyára Te is hallod a hírekben, vagy olvasod, hogy manapság rengeteg a késés a légitársaságoknál. Éppen ezért egyre több cég kezdett el ráállni arra, hogy a 3 órát meghaladó késéseknél kártérítési kérelmet adjon be a károsult utazó nevében az adott légitársaság felé. Viszont azt tapasztalom, hogy utazók parányi százaléka van tisztában az utazói jogaival, emiatt nagyon kevesen élnek a kártérítési kérelemmel. Éppen ezért a repülőjegy foglalási modulunkhoz automatikusan kapcsoltuk az AirHelp nevű szolgáltatót, aki monitorozza a vendégeink foglalásait, és ha bármelyik utazónk jogosult lenne kártérítésre, automatikusan kap egy e-mailt, ahol egy gombnyomásra elindíthatja a kérelmet. Ez után nincs is más dolga, mint hatra dőlve várni a fejleményeket és a minimum 600€-s kártérítést.

utazasi-kisokos-4

Egy másik igen kedvelt szolgáltatásunk a 0-24-ben, magyar nyelven is működő forródrót. Ezt akkor vehetjük igénybe, ha az utazás során nem teljesen úgy történik valami, mint a foglalási visszaigazolás alapján kellett volna. Pl deluxe szoba helyett economy szobát adnak, vagy tengerpartra néző szobát rendelek meg és az egész parti homlokzatot zöld építési háló takarja felújítás miatt. Ilyenkor nem kell felvegyük a Superman/ Superwoman-es pólónkat és a recepción ülő segítőkész, ámde tört angolsággal beszélő úrral/ hölggyel megértessük a problémánkat, hanem felhívunk egy telefonszámot akár skypeon is, bemondom a foglalási azonosítót, elmondom a problémámat magyarul és ők máris intézkednek. Az esetek jelentős százalékában 30-50 percen belül orvosolódik a probléma.

Vasárnap éjfélkor is, a világ bármely pontján. Bár az online turizmusban elfogadott hibahatár 3%, tehát 100 foglalásból 3-esetben, mi 1000 foglalásonként tapasztalunk 3 problémát, szóval nem mondható gyakorinak. Viszont ebben a 3 esetben is megoldódik a helyszínen igen hamar, emiatt az utazóink nem azt a választ kapják a hoteltől, ha gond van, hogy 30 napra majd visszautaljuk a pénzt, hanem minden esetben ott a helyszínen oldódik meg a probléma és jó élmény marad a nyaralás, nem pedig rossz szájízzel kezdődik.

Nagyon röviden, dióhéjban ezért gondolom, hogy utazási élményspecialisták vagyunk. Hiszem, látom, visszahallom, tapasztalom az utazóinktól, hogy szeretnek velünk utazni, mert a jó árak mellé kényelmet, biztonságot és garanciát kapnak. És az időnként igen fárasztó hétköznapokat biztosan mosollyal az arcukon hazatérve tudják kipihenni.

Mellékelek egy kérdőívet a cikkemhez, amit abban az esetben, ha érdekesnek találtad a leírtakat ki is tudsz tölteni és tudsz akár személyes időpontot is kérni tőlünk akár online beszélgetésre, akár egy offline kávéra, ahol megnézzük, hogy neked személy szerint milyen előnyöket tudnánk hozni és mennyivel tudnál többet utazni és több élményt gyűjteni ugyanabból az utazási keretből.

Remélem, hamarosan személyesen is megismerjük egymást és a segítségedre lehetek.

Szép napokat kívánok!

Varga László
Élményspecialista
utazzmindig@gmail.com
+36 30 635 9953