Részlet

1772. szeptember 27-én született Sümegen egy korábban ismert, de napjainkban talán már feledett költő, író: Kisfaludy Sándor. Olykor összetévesztik testvérével, a szintén író Károllyal. Sándor, a régi nemesi családból származó joggyakornok kezdetben nem annyira a művészetéről, hanem életviteléről, pontosabban nőügyeiről volt híres. Hamar felismerte, hogy a lányok, asszonyok szívéhez két dolog segítheti őt gyorsan közel: a katonai uniformis, valamint az irodalom. Jöttek a kalandos esztendők, katonaként megjárta fél Európát. Sok-sok barátság, számtalan impulzus, irodalmi és művészeti inspiráció érte, és persze női rajongók tucatja kísérte útját. Köztük az adott pillanatban meghatározóak is: bécsi testőrévei- amíg a testőrségtől el nem bocsátották- fontos szépasszonya Melinda Mária, a világhírű balettművésznő volt, Provance-ban pedig megtalálta Caroline-t, aki a francia irodalommal is megismertette.

1799-ben leszerelt és visszatért szülőföldjére. Ekkor már egy badacsonyi szüretről ismerte és szerette Szegedy Rózát, a Vas megyei alispán lányát. 1796 végén meg is kérte a kezét, de Róza, sejtvén a férfi csapodárságát, elutasította, csak 1800-ban jöhetett létre a házasság. Kisfaludy megváltozott Róza viszonzott szerelmétől. Sümegen gazdálkodó nemesi életvitelbe kezdett, sikerrel és egyre többet írt kedvelt és kellemes prózai, drámai és lírai műveket egyaránt.

Irodalmi tevékenysége sokrétű, de a korabeli nemesi felfogást tükröző.

Az 1810-es években dicsőítő hősdrámákat alkotott a magyar nemességről. Legismertebbekké azonban szerelmi művei váltak: a Himfyvel új műfajt és strófaszerkezetet hozott létre. A kesergő szerelem és A boldog szerelem című „poétai román”-jai igen népszerűnek bizonyultak, készült belőlük megzenésített változat is, s meghozták számára az irodalmi hírnevet. Aztán következett a várromantika, a Balaton környékét megörökítő regék: a Somló, a Tátika, a Csobáncz, avagy a Regék a magyar elő-időből. Kisfaludy sümegi birtokain gazdálkodott, Badacsonyban szüretelt, Balatonfüreden szép nyarakat töltött, boldog volt az ürmös boráról és bölcsességéről híres jó gazdasszony, Róza mellett. Elképzelését- mely a reformkor nagy színházgründoló folyamatának egyik kiemelkedő példája-, hogy Füreden magyar kőszínházat alapít, sikerrel végig vitte. Így nyílt meg a vármegye támogatásával, közadakozásból, a bencés apátság ingyentelenként a Dunántúl első kőszínháza 1831. július 2-án.

Életét ezt követően már a tragédiák és a kulturális, irodalmi elszigetelődé árnyékolta be. 1832 májusában elhunyt Róza, a gyermektelen Kisfaludy 1834-ben újranősült, egy fiatal lány termékeny szerelmében bízva. Vajda Amália, a második asszony azonban 1841-ben szintén távozott az élők közül. Közben „dübörgött” a reformkor, jöttek az új nagyok: Petőfi, Vörösmarty, Arany. Az irodalmi élet fővárosa Pes-Buda lett. Kisfaludy a sümegi magányt választotta, műveiben nem tudott megújulni, nemesi világnézete olykor-olykor a maradiak táborába süllyesztette. Élete végén keserű vitába került a korszak etalonjával, Kossuth Lajossal, aki nem tudta megérteni az idős költő nemesi felkelésbe vetett eszméit…

Kisfaludy Sándor: Tátika (részlet)

„Tátika, mint egy korona

Feltéve a tetőre,

Büszkén állott s nézett alá

A földre és időre:

Változott ez évek óta

Körülötte, alatta;

De a várnak nem árthatott,

A tatár sem bánthatta.”

Forrás: Kovács Emőke: Balatoni impressziók, sorsok, helyek, történetek

Főkép: fortepan.hu