Mindenki tudja, mit jelent ez a mondat, és szinte mindenki találkozott már ezzel a jelenséggel. Hányszor vagyunk úgy, hogy valójában nem is vagyunk éhesek, mégis eszünk. Ha ez csak néha fordul elő, nem nagy dolog. De ha állandósul az életünkben, akkor érdemes mélyebbre nézni.


Ilyenkor már nem biztos, hogy egyszerűen falánkságról vagy akaraterő hiányáról van szó. A túlevés mögött gyakran komolyabb, sokszor nem tudatos lelki folyamatok húzódnak meg.


Gyakori, hogy az evés egyfajta feszültségoldó eszközzé válik. Egy nehéz nap után, stressz hatására vagy érzelmi túlterheltség esetén az étel pillanatnyi megnyugvást ad. Máskor elfojtott érzések – például szomorúság, magány vagy düh – keresnek így utat maguknak.


Sok esetben gyerekkori minták is meghúzódnak a háttérben: ha az étel jutalomként, vigasztalásként jelent meg, könnyen rögzülhet az a belső kapcsolat, hogy az evés biztonságot ad. Emellett a belső üresség érzése, az önértékelési nehézségek vagy az automatikusan működő szokások is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy akkor is eszünk, amikor a testünknek valójában nincs szüksége rá.


Fontos ugyanakkor látni, hogy a test és a lélek szorosan együtt működik. A rendszertelen étkezés, a kialvatlanság vagy a túlzott megszorítások felboríthatják a test természetes egyensúlyát, ami felerősítheti ezeket a késztetéseket.


A jó hír azonban, hogy van kiút ebből az ördögi körből. A kineziológia abban tud támogatást nyújtani, hogy feltárd azokat a mélyebb okokat és belső blokkokat, amelyek a háttérben működnek. Amikor megérted, mi zajlik benned, és oldódik a belső feszültség, a változás nem erőltetett lesz, hanem természetes folyamatként indul el.