Az utóbbi időben sokat gondolkodtam azon, milyen érzés, amikor valami véget ér. Nem feltétlenül drámai, látványos módon, hanem csendesen, szinte észrevétlenül. Egyszer csak azon kapod magad, hogy már nem ugyanúgy nézel valakire, nem ugyanazt érzed a munkád iránt, nem töltenek fel azok a programok, amik régen. És ott van benned a kérdés: most akkor mi lesz?


A változás mindig ijesztő. Kényelmetlen, kiszámíthatatlan, és legtöbbször pont akkor érkezik, amikor a legkevésbé szeretnénk. Mégis, valahol mélyen, mindannyian tudjuk, hogy szükség van rá. Mert ha túl sokáig maradunk ugyanott, egy idő után már nem növekszünk, csak vegetálunk.


Nem mindig kell nagy dologra gondolni. Néha elég egy apró döntés. Másik úton megyünk haza, mint szoktunk. Kipróbálunk egy új frizurát, vagy más színt választunk a körmünkre. Lehet, hogy csak egy új kávézót fedezünk fel, vagy egy régi baráttal beszélgetünk újra. Ezek az apró lépések nem tűnnek soknak, mégis valahol mind azt üzenik: készen állok a változásra.


Persze vannak nehezebb időszakok is. Amikor úgy érzed, minden összedől körülötted, és hiába keresed, nem látod a kiutat. Ilyenkor az ember hajlamos azt hinni, hogy itt a vége. Pedig valójában éppen akkor kezdődik valami új. Csak még nem látod, mert a fájdalom, a bizonytalanság és a félelem elfedi előled.


A legnehezebb napokon nem kell semmit sem „megoldani”. Elég, ha csak lélegzel. Ha megiszol egy teát, kimész a levegőre, és hagyod, hogy az idő tegye a dolgát. Mert az idő csodálatos gyógyító. Aztán eljön egy nap, amikor már nem fáj annyira. A következőn pedig már nevetsz is valamin. És egyszer csak észreveszed, hogy nem ugyanott vagy, mint ahonnan indultál.


Nekem sokat segítenek a kis kapaszkodók. Az, hogy esténként hálát adok három apróságért, ami aznap jólesett. Egy mosoly, egy illat, egy perc csend. Vagy hogy reggelente meghallgatom a kedvenc zenéimet, ami valahogy mindig reményt és jó kedvet ad. A mozgás is csoda: akár egy séta, akár tánc, mert közben elindul benned valami, amit szavakkal nem is lehet leírni. És az is rendben van, ha egy ideig csak túl vagy a napokon. Mert néha az is bőven elég.


Újrakezdeni nem mindig könnyű, de nem is kell, hogy az legyen. A változás nem azt jelenti, hogy el kell felejtened, ami volt. Csak azt, hogy most valami más következik. És ha becsukódik egy ajtó, talán tényleg kinyílik kettő másik - csak néha előbb még meg kell tanulni pihenni az előszobában.


Nem tudom, mi a tökéletes gyógyír, és valószínűleg nincs is olyan. De azt tudom, hogy mindig van tovább. Mert a női lélek elképesztően rugalmas, és újra meg újra képes felépíteni magát. Lehet, hogy ma még csak próbálod összeszedni a darabokat, de holnap már újra te leszel az, aki mosolyog. És az a mosoly mostantól egy kicsit mélyebb, egy kicsit érettebb, és tele lesz történettel.


Szóval, ha épp most vagy a változás közepén, ne félj tőle. Engedd be. Lehet, hogy nem ma, és nem holnap, de idővel minden a helyére kerül. És amikor visszanézel, rájössz: nem összeomlott az életed, csak éppen újjáépült.