Reggelente kinyitod a társasági oldalad, 

 és ezernyi információ rögtön rád szakad. 

 Ismerős és ismeretlen, családtag és barát,

 kéretlenül kitártja örömét és bánatát. 

 Mit is kezdj e sok színes képpel és hírrel,

 mik az elmédet záporozzák sűrű verítékkel.  

 Neked is öröm, hogy többségük boldogan él, 

 hiszen minden feltett fotó csak erről regél.

Kirándulnak, szórakoznak, világot látnak,

vidám, családi együttlétről tanúskodnak.

Ünnepségek, sikerek, megérdemelt díjak,

az információk biztosan mást is felvidítnak. 

Jobbak, mint az ezernyi tévé csatorna hírei,

melyek borzalmas felvételekkel vannak teli.

Az oldaladat addig látod szelíd rózsaszínben  

míg a politika bele nem lép álnok feketében.


Akkor azután meglásd, elszabadul a pokol,

a kedvesnek vélt barátok kíméletlen szavaitól. 

Felbolydul a mindig szépnek látszó világ,
ablakodon a vélemények egymást licitálják.

Ezért szomorú szívvel kilépsz a hálóból, 

estére majd jobb hírt remélsz a médiától.

De abban is csalódsz és elkezdesz szörfölni, 

a százféle műsor közt csak jön eléd valami,

ami érdekel, elkápráztat, megnyugtat, felvidít.

A távirányító gombja szakadatlan dolgozik,

míg egy csodálatos tájkép meg nem jelenik,

ahol csak állatkák játszadoznak magukban a

bozótban, ember jelenléte nélkül, boldogan.

A titokban felvett életkép mosolyra fakaszt.

Ezzel máris megtaláltad magadban a vigaszt,

hogy van még az emberiségnek mit tanulni
csak a természet világát kezdjék el tisztelni!


  Hogy van még az emberiségnek mit tanulni, 

  ha a természet világát újra elkezdik tisztelni!


Juhász Veronika