Új év, új ember! Van, akinek ez szilveszteri fogadalom; van, akinek ráeszmélés; van, akinek elérhetetlen vágyálom. Az új ember megjelenéséről, megfogalmazásáról, igényéről többen és sokszor írtak már.


Ilyen volt pl. a reneszánsz ember a XV. - XVI. században. Maga a reneszánsz újjászületést jelent. Arra utal, hogy a reneszánsz az antikvitást tekintette mintának, az ókori görög és római kultúrát kívánta újjáteremteni. A humanizmus az embert helyezte a gondolkodás középpontjába: eszménye a sokoldalúan művelt, a világ dolgai iránt érdeklődő, önmagát kiteljesítő, harmonikus személyiség, aki az ember fontosságát, méltóságát és a földi élet örömeit helyezi előtérbe a középkori túlvilágra vágyás helyett, hangsúlyozva a sokoldalúan művelt, harmonikus személyiség ideálját, a világ megismerésének vágyát, a tudományok, művészetek és a világi értékek felvirágzását hozva el.


Új embert próbált meg nevelni Makarenko is 115 évvel ezelőtt, amikor egy fiatalkorú bűnözők számára fenntartott nevelőintézetet, a Gorkij telepet vezette Harkov közelében és az egyéni, személyes szempontok rovására az emberi élet közösségi, társadalmi összetevőit részesítette előnyben. Tapasztalatairól könyvet írt, ami megtalálható a Pedagógiai hőskölteményben, aminek alcíme az Új ember kovácsa. (Erről a közösségi nevelésről egyébként bővebben tudnék mesélni, ugyanis egy kísérleti tantervű gimnáziumba jártam, ahol a makarenkói elveket alkalmazták. A pofon nélkül!)


És milyen a mai kor új embere? Digitális! Még a nagymamák is! Nem lehet kitérni előle, magával ragad, de legalább is benne ülünk nyakig az elektroszmogban. A változás igazából 1994-ben, az internet megjelenésével kezdődött és az okos telefonok (és más okos eszközök) használatán túl a mesterséges intelligencia berobbanásával folytatódott. 

Nézzük, mit tud ma egy digitális ember? Pl.:

  • okos telefonja ébreszti, az előre beállított napnak és időpontnak megfelelően
  • okos hűtője észleli, ha kifogyott a tej és utánpótlást rendel az internetes áruházból (előbb-utóbb átveszi a csomagot is)
  • ha bemegy a munkahelyére és azt tömegközlekedéssel teszi, akkor egy telefonos applikáción megnézi, pontosan mikor érkezik a busz a megállóba
  • ha otthonról dolgozik, VPN-nel, kétfaktoros autentikációval belép a céges rendszerbe, fellép a felhőben tárolt adatbázisba
  • ügyes bajos ügyeit különböző hivatalokban elektronikusan intézi, csak az egyszeri regisztráció miatt kellett személyesen felkeresnie a hivatalt, DÁP-os lett (Digitális Állampolgár)
  • már személyi igazolványt, jogosítványt sem kell magával hordania, rendőri igazoltatásnál beolvassák azokat az okos telefonjáról (szóval a telefont nem szabad otthon hagyni)
  • az orvosa a felhőbe teszi fel a receptet, a gyógyszerész pedig leveszi onnan
  • a világ másik felén / a szomszédban lévő ismerőseivel, rokonaival online beszélget (chatel), videó hívásokat bonyolít
  • írott kommunikácója egyre tömörebb, az is tele van rövidítésekkel
  • aktív online közösségi életet él, legalább egy platformnak tagja, ott szerzi be és továbbítja az információkat, „találkozik” az ismerőseivel, véleményt alkot
  • feliratozik hírlevelekre vagy követ weboldalakat, személyeket és így az érdeklődési körének megfelelő naprakész információkkal rendelkezik
  • iskoláskorú gyermekei előmeneteléről digitálisan tájékozódik, a tanárokkal is ott kommunikál
  • lassan oda jutunk, hogy az idősotthonban lévő hozzátartozói hogylétéről is üzenő-falon kapja az információkat.


Mindezek jó dolgok, sok esetben egyszerűbbé teszik az életünket, javítható az időmenedzsmentünk, több idő jut… 


Na mire is? Szerintem a személyes kapcsolatok ápolására, a fizikai valónkat felvonultató, közösségben eltöltött programokra, arra, hogy részesei legyünk szűkebb és tágabb környezetünk életének. Kell, hogy valaki szemünkbe nézve mondja meg, hogy lépjünk le kicsit a netről és élőszóban is beszélgessünk vele és másokkal.


EMERI (emarczi@hu.inter.net)