
Véget értek az ünnepek, ilyenkor szoktunk nyugodtan hátradőlni, és konstatálni, hogy „hoppá, még két hónap hátra van a télből, de én már úgy várom a tavaszt!”
Igen, a január-február valóban eseménytelen időszak, talán csak a farsangi bálok tudják feldobni ezt az egyébként számvetésre kitűnően alkalmas időszakot.
Végig gondolhatjuk például azt, hogy mennyi kg jött fel az ünnepek alatt (nyugi, nem vagyunk álszentek, még ha az étkezésre próbáltunk is odafigyelni, a decemberi partik-bálok-céges rendezvények-ünnepek elsodorják az ember lányát!), és hogyan fogjuk ezt leadni; sajnos egész biztos lassabban, mint ahogy magunkra kaptuk.
Én mindenképpen az étkezésre való odafigyelést ajánlom, az edzés csak másodlagos, pontosabban étkezés 80%, mozgás 20%-csak így érhetsz el tartós sikereket az életmódváltásban!
Számot vethetünk azzal is, hogy mit várunk az idei évtől, mit fogadtunk meg a múlt évben, ami aztán a nagy rohanásban elmaradt. Nekem az idei újévi fogadalmam többek között az, hogy próbálok sokkal több könyvet elolvasni, és nem leragadni a social média hálójában, hanem onnan egy picit kívülre helyezkedve, papír alapú könyveket venni a kezembe, és olvasni, olvasni, olvasni.
Ez a nyugodt időszak kiválóan alkalmas arra is, hogy-már a tavaszra hangolódva-selejtezzünk a ruhatárunkban. Amelyik holmidat másfél-két éve nem veszed fel, annak mennie kell! Hiába érzed drasztikus lépésnek, a gardróbod, és Te is fel fogsz lélegezni egy-egy nagyobb selejtezés után, hogy mennyivel áttekinthetőbb lett a ruhatárad. Én, amióta a színtípusom, és testalkatom szerint öltözködök, nem nagyon van olyan darab a szekrényemben, amit ne vennék fel, ráadásul minden passzol egymással színben/fazonban, így sokkal többnek tűnik a ruhatáram.
A tavasz pedig hiába tűnik messzinek, az idei trendeket már kiadták (hajrá, barack-szín!), az interneten bőségesen lehet az ilyen jellegű cikkekből csemegézni-lehet, hogy lesz olyan darab a ruhatáradban, amit nem is gondoltál divatosnak, ám idén hasítani fog a színe, vagy a fazonja, legjobb esetben pedig mindkettő; úgyhogy egy jó kis ruhatár-szanálás sosem árt!
Ha pedig a sikeres életmódváltásodnak köszönhetően kifogytál jó pár ruhádból, akkor jöhet a frissítés, csak most azt ajánlom, hogy sokkal tudatosabban csináld: először is néz(es)d meg a testalkatod, és a színtípusod (vagy legalább azt, hogy a hideg, vagy meleg színek állnak neked jól), és vásárolj csakis ennek megfelelő ruhadarabokat-hidd el, a testalkat nem változik (itt a kg nem számít!), ha eszerint vásárolsz, soha többé nem fogsz felesleges holmikat megvenni.
A másik tippem egy örök gardrób kialakításához: a klasszikus kulcs darabok beszerzése. Ha ezekből beemelsz párat a ruhatáradba, azok mindig újra és újra elővehetőek a szekrényedből, még évek múlva is. Ilyen például a pöttyös holmik, a fekete szövetnadrág/farmer, a blézerek, a fehér ing, és a ceruza szoknya. Ezek a darabok örökre a társaid lesznek, és minden szezonban feldobhatod őket az aktuális divatszínekkel, kiegészítőkkel. (Természetesen itt is vedd figyelembe a testalkatodat, illetve a színtípusodat!)
Ha már régóta kacérkodsz a gondolattal, hogy frizurát/hajszínt válts, az új év kezdetén maximálisan ajánlom azt, hogy itt az idő, tedd meg! Ebben az eseménytelen időszakban legalább feldobod a hangulatodat egy klassz, arcformádnak-színtípusodnak megfelelő frizurával/hajszínnel. Ne gondolj drasztikus változtatásra, sokszor már az is elég, ha 5 cm-t vágatsz a hajadból! Ha szerencsés vagy, és kreatív a fodrászod, bátran változtass. A rövid haj sem ördögtől való, sokunknak ezerszer jobban áll, mint a hosszú (főleg 40 év felett), mégis félünk tőle. Igen, a rövid haj mögé nem tudsz elrejtőzni (átvitt és valós értelemben), hanem itt „ki kell tárulkoznod” -sokszor ezért is olyan nehéz a váltás, hiszen a lelkünknek is kész lennie ehhez.
Rajtra fel! Indítsd a 2024-et egy kellemes változtatással, legyen szó a fentiek bármelyikéről, vagy mindegyikéről. Te melyikkel fogod kezdeni?
Szólj hozzá