DÉLIBÁB


Siratom magamat, az elmaradt kűrjeimet a jégen

a vastapsot a színházi páholyban és nézőtéren,

a lüktető ritmusban ölelő partnerem karját,

hófehér balerina cipőm kínzó, szorító pántját.


Mindent, mit már lehetetlen megtennem

siratom, hisz fátyol köddé vált a szívemben.

Néha, éjjelente újra éled a képzeletemben

ilyenkor azt érzem mégis érdemes volt élnem.


Szememből kipattan egy álom, délibábot látok,

tüllszoknya borítja arcom, angyalszárnyon ülök,

azon békésen ringatózva a végtelenbe repülök,

ahol újjászületnek a gyermekkori vágyak, álmok. 


Juhász Veronika