SZERKESZTI AZ OLVASÓ ÉS V. KULCSÁR ILDIKÓ

Író, újságíró, tanár, párkapcsolati mediátor. Öt gyereket nevelt fel a férjével, hat unoka nagymamája, de ez kevés számára, hiszen az a mániája, hogy derűvel és őszinteséggel kell oldania a hozzá fordulók ezer baját. Ezért tart előadásokat itthon és külföldön, ezért várja szeretettel az olvasók e-mailjeit.  


Az új párom és a gyerekem


Kedves Ildikó, képzelje el a következő jelenetet! „Nem tartozik rád, kivel megyek koncertre!”, ordítja a tizenhét éves fiam, majd bevágja maga mögött a bejárati ajtót, amitől kétszázra ugrik a vérnyomásom, és az esti sétánkra készülődő élettársam rémülten néz ki a fürdőszobából, mert efféle zajok nem szokták színesíteni a nyaralását. Mindez az ő házában történik, Keszthelyen, és én nem tudom, meddig fogja elviselni a gyerekem cirkuszait. Ő sikeres szülő, hiszen egyedül nevelte fel a fiát a felesége halála után, a srác huszonhét éves korára Dublinban dolgozik informatikusként, és augusztusban már egy kedves ír lánnyal, a menyasszonyával látogat haza. Tehát a párom gyereke rendben van, míg az én tíz évvel fiatalabb fiam a két lábon járó lázadás, én pedig csődtömeg vagyok. Amikor 2023-ban összejöttem a párommal, ő örült a kisfiamnak, aki tizenöt évesen még kedves volt, és hallgatott ránk. Idén tavaszra azonban két fejjel magasabb lett nálam, és elviselhetetlen önállósági rohamokat produkál. Ő nem kisbaba, ne szóljak bele a dolgaiba, csak azért sem mutatja be barátait… Ha szóba hozom, hogy nemcsak a lányok, de a fiúk is több veszéllyel szembesülnek nyáron, mint tanév közben – ital, drog, gátlástalan, erőszakos kortársak, deviáns felnőttek a strandokon, a szórakozóhelyeken –, ő fölényesen legyint, és az érveimből rögtön kiabálás lesz. Szerinte az én életcélom az ő korlátozása. Egyébként nem iszik, nem drogozik, a testnevelési egyetemre készül, de nem lehet elviselni! Szégyellem magam a párom előtt, és félek, hogy megmérgezi a kapcsolatunkat a gyerekeink közötti óriási különbség, pedig az utóbbi időben a fiam jobban hallgat a páromra, mint rám, a szülőanyjára. Túl lehet ezt élni?


Meggyőződésem szerint túl lehet élni, sőt, boldogságra képes családot is össze lehet hozni, csakhogy ehhez be kell tartani a patchwork családokra vonatkozó, legfontosabb szabályt! Tilos a gyerekeinket hasonlítgatni! Nem lehet  „versenyeztetni” egy tizenhét éves srácot, aki épp most lett két fejjel magasabb az édesanyjánál, aki testi-lelki forradalmat él át, és kiváló pszichológusok szerint „átépítés miatt átmenetileg zárva”, mint minden kamasz, egy nála tíz évvel idősebb, külföldön már gyökeret vert, sikeres, felnőtt férfival. Minden gyerek egyedi, önálló és megismételhetetlen érték, ráadásul az élet szüntelen változás. Aki ma elviselhetetlen tinédzser, az öt-hat év múlva magabiztos, tartalmas fiatalember lehet. Kedves Levélíróm, egy ötgyerekes mozaikcsalád anyukájaként hívom fel a figyelmét Peter Rowlands csodálatos könyvére, amelyet az esküvőnkre kaptam a férjemtől, és azóta mindenkinek ajánlom. „Gyerekestül szeress!” Ha ez sikerül, minden sikerül(het).