Első szerelem


Tavaszomba szélviharként érkeztél,
s nem vágytam tovább a ragyogó napra.
Néztem, amint sötét felhőd takarja
égboltom ismerős, éteri kékjét.

Felszökő lázam, lobbanó vágyam kért,
szántsd fel kertem, tiéd piros virága,
lelkem, testem már semmi sem vigyázza,
 vad, ősasszony-sikolyom immár tiéd.

Szél táncoltatja koszorúm szirmait,
szemeimben új tudás fénye villan,
ágyékomban már emlék a fájdalom.

Átkarolnak mezítelen szavaid,
gyöngyök gurulnak rajtad, értünk sírtam.
Soha-nem-lesz életünkről álmodom.


Pivarnyik Anikó