Hrotswitha von Gandersheim szász nemesi családban született 935 körül. Személyes életéről csak annyit tudunk, amennyit művei előszavában megosztott. Feltételezhetjük, hogy Hrotswitha azért vonult világi kolostorba, mert a házasság helyett a tudományt választotta (akkoriban a kettő nem fért meg egymás mellett). A világi kolostor azt jelentette, hogy szüzességet és engedelmességet fogadott, de szegénységet nem, bármikor elhagyhatta a kolostort, ugyanakkor tanulhatott és használhatta a könyvtárat. Először Rikkardis nővértől tanult, majd Gerberga apátnőtől, Madarász Henrik király unokájától. Titokban kezdett írni, míg az apátnő fel nem figyelt rá. Így válhatott az első német író- és költőnővé, sőt az első olyan személlyé, aki a Római Birodalom bukása óta drámákat írt latinul. Műveit három kötetbe osztotta: az első könyvben hexameterben írt verses legendái, a másodikban misztériumjátékai, míg a harmadikban a gandersheimi apátság és a szász Ottó-dinasztia története kapott helyet. Darabjaiban olyan gyönge nőket állít a középpontba, akik megszégyenítik és ezzel legyőzik a velük erőszakoskodó férfiakat. Ezzel a feminizmus előfutárává vált. Darabjai fő témája a házasság, a nemi erőszak, a nők tárgyként való kezelése. Hrotswitha úgy gondolta, hogy a vallás az egyetlen, ami a nőknek szabadságot és függetlenséget adhat, mert abból erőt meríthetnek. Abban a korban talán valóban ez volt az egyetlen lehetséges út. Mind a hat darabja szerelmi történet, ugyanakkor a szüzesség győzelmét hirdeti a kísértés felett, a mártíriumot és a szentséget a test vágyakozása felett. Terentius stílusában ír, így állítva szembe a keresztény nőt a rómaival, akit a híres drámaíró gyengének és érzelmesnek ábrázolt. Ábrahám és Paphnutius című darabjaiban az idős próféta, illetve az egyiptomi remete sikeresen megtérít egy kurtizánt, azonban bűnös vágyat kezd érezni iránta, így maga jut kárhozatra. Dulcitius című darabjában Diocletianus császár, aki bőszen üldözte a kereszténységet, tömlöcbe vetteti Agapest, Hyrenát és Chioniát, mert azok nem akarnak a pogány isteneknek áldozni. Dulcitius, a császár főembere el akarja csábítani a három leányt, akik azonban kinevetik őt, és inkább a halált választják, de megőrzik szüzességüket. Magyarországon ezt a darabját egy ismeretlen szerző lefordította Három körösztén leán címmel 1521-30 körül, és a cselekményt áthelyezte az Oszmán Birodalomba, ahol a török császár akarja feleségül venni a szüzeket, ha azok áttérnek a muszlim hitre. A lányok azonban megtagadják a vallásváltást, mire a szultán bezáratja őket. Fábius, a szultán főembere, megkívánja a lányokat, de azok addig imádkoznak, míg Fábius ördöggé nem változik. Ekkor a szultán új embert rendel melléjük, aki szintén erőszakoskodik velük, mire a két idősebb lány a tűzhalált választja, a legkisebbet pedig lelövik. Isten így menti meg őket a megbecstelenítéstől. Hroswitha műveit 1501-ben fedezte fel Conrad Celtes humanista költő, de a színházakba csak jóval később jutottak el (a magyarított darab kivételével): első bemutatóját 1888-ban tartották Párizsban, amikor Anatole France a Pahnutiusból Thais címmel színdarabot írt.

Selmeczi Bea