Schwimmer Rózsa középosztálybeli zsidó családban született Budapesten 1877-ben, aztán a családjával Temesvárra költözött, amikor édesapja gabonakereskedelmi vállalkozása csődbe ment. Iskolái elvégzése után nevelőnőnek állt, majd visszaköltözött Budapestre, ahol könyvelőként és kereskedelmi levelezőként helyezkedett el. Így lett tagja az 1897-ben létrehozott Nőtisztviselők Országos Egyesületének, négy évvel később pedig az egyesület elnökévé választották. 1911-ben kötött házasságot Bédy Béla újságíróval, ám a kapcsolat csak két évig tartott, a férfi nehezen tolerálta felesége harcias természetét és rengeteg utazását. Ekkor ugyanis Bédy-Schwimmer Rózsa már megalapította a Feministák Egyesületét bizalmas munkatársával, Glücklich Vilmával, elindította az első magyarországi feminista folyóiratot,  A Nő és a Társadalom című havilapot, valamint megszervezte a nemzetközi budapesti nőkongresszust, ahova a világ szinte minden tájáról érkeztek delegáltak. A magyar feministák az erőszak minden formáját elítélték, de határozottan követelték, hogy a fiúk és a lányok ugyanazt tanulják az iskolában, lehetőleg együtt, a kormány több napközi otthont és gyermekvédelmi egyesületet hozzon létre, ezen kívül a nők választójoga mellett kampányoltak, mert Schwimmer szerint "az egyoldalúan hímnemű állami berendezés" egyenes út a háborúhoz. A háború ki is tört, és Rózsa az Egyesült Államokba utazott, ahol megkísérelt egy közvetítő konferenciát szervezni a semleges államok között. Később Hágában a nemzetközi nőkongresszuson szintén a béke ügyét igyekezett előremozdítani, de a kezdeményezések sorra kudarcba fulladtak - sajnos Lüszisztraté volt az utolsó, akinek sikerült a harcoló feleket (az athéniakat és a spártaiakat) rávennie a békekötésre, és neki is csak a színpadon.

 

1918 októberében a Nemzeti Tanács Bédy-Schwimmert nevezte ki svájci nagykövetté, amivel ő lett az első női követ a világon, de egy év után visszahívták, mert a kormány nem nézte jó szemmel, hogy női követe van. Még ebben az évben visszatért a fehérterror, ezért először Bécsbe menekült Kovács Ilona néven, majd az Egyesült Államokba költözött, de pacifista nézetei miatt sohasem kapott állampolgárságot. Egész életét a politikai aktivizmusnak szentelte: Mary Ritter Bearddel megalapította a World Centre for Women's Archives-t. A korban radikálisan újnak számító női szerepek lehetőségét mutatta meg – az aktív, független és gondolkodó nő alakját: egyenes szabású reformruhát viselt, és sohasem hordott fűzőt, ami akkoriban nagy bátorságnak számított. Levelezőpartnerei közt nem csupán nőmozgalmi aktivistákat, hanem olyan politikusokat és közéleti személyiségeket találunk, mint Kéthly Anna, Lenin, Winston Churchill, Thomas Mann, Kodály Zoltán vagy Ady Endre. Mellettük Sztálinnal, Karl Liebknechttel vagy a Charlie Chaplinnel és Albert Einsteinnel is váltott egy-egy levelet. Tisztelői 1948-ban Nobel-békedíjra jelölték. 


Selmeczi Bea