Az idő újabban keresztbe-kasul karcolja az arcom.

Tehetetlen vagyok, fel kell adjam ellene a harcom.

Egyre inkább csak az emlékeimből tudok álmodni,

de nyugtat, hogy már nem kell a jövőmért aggódni.


Menedékként megmaradt lelkemnek a kert öröme,

a bokrok levelein csüngő harmatos hajnal cseppje. 

A színek végtelen árnyalata díszeleg körbe-körbe,

az ébredező nap csodája repít a fények rejtelmébe.


A napfelkeltekor ezernyi hasznosat tudsz cselekedni,

csak a susogva ébredező kertedről kell példát venni.

A simogató hajnali sugarak közt újraéled a vágyaid,

harsanó zöld növényeid mindig felvidítják a napjaid.