Előzőleg ott hagytam abba, hogy szakítottam az élelmiszeres multikkal, mert bevásárló lista ide vagy oda, nem voltam elég erős, hogy ellenálljak a jól megkoreografált marketing eszközök hadának, melyek ezekben a boltokban mind-mind a túlvásárlásra csábítottak. 

Nagymamám azt mondta, hogy az ember a legtöbb pénzt a konyhán keresztül fogja meg, azaz a bevásárlások, és az elkészített ételek határozzák meg, mennyire tudunk spórolni, vagy éppen pazarolni. Mi a takarékosság mellett tettük le a voksunkat, s ebben a rovatban arról számolok be nektek, hogy hol járunk a megkezdett úton. 

Lássuk! 

A fejedelmi szakácsnő 

Lázadó énem elővéve elhatároztam, hogy szakítok a multikkal. A gyors nagybevásárlásokat sok helyszínes beszerzőutakra cseréltem. Jobbat eszünk, talán kicsit még takarékoskodtunk is, de ez csak a jéghegy csúcsa, tudtam, hogy van még min változtatni. Sokáig úgy hittem, hogy akkor vagyok jó háziasszony, ha egyszerre sokat és sokfélét főzök. Szombaton rutinból vettem elő a 8 és 14 literes fazekakat, meg a sütő méretű tepsiket és egész nap ott izzadtam a 8 négyzetméteres konyhámban, hogy délutánra kifőve, kifáradva elmondhassam: 5 félét főztem. A családom szerint olyan vagyok, mint egy fejedelmi szakácsnő, aki ahhoz van szokva, hogy kisebb bálok társaságát etesse, s a normál méretű edényekkel nagyon nem is tud mit kezdeni. 

Egy darabig szórakoztatott a hasonlat, sőt kicsit büszke voltam a fejedelmi szakácsnő titulusra, de aztán a sokadik étel kidobásnál átértékeltem a helyzetet. Kapartam ki a szinte érintetlen maradékot a kukába, s gyors fejszámolás után rájöttem, hogy most 3000-5000-6000 forint ment kárba. Általában az indokolatlan mennyiségű étel vagy ide-oda ajándékként elkerült, vagy napokkal később a közel egy hetes kaját túrtuk, jobb esetben pedig lefagyasztottam belőle pár adagot, amit szinte kivétel nélkül soha nem ettünk meg, mert mindig készült helyette valami friss. A legrosszabb eset pedig a kukás verzió volt. 

A kevesebb néha több

Nincs jobb a házias ízeknél és szívvel-lélekkel készült finomságoknál, de a mostani tapasztalataim alapján azt gondolom, hogy a kevesebb néha több. A hétvégi 5-6 fogásos menüsor helyett hétköznap egyszer, kétszer főzök valami nagyon egyszerűt, hétvégén pedig szintén egy vagy két bonyolultabbat, de azt is egy heti terv alapján. Mindig pontosan tudom, mi van a hűtőben, s megtervezem, mikor mit eszünk majd, így semmi nem megy kárba. Minden szervezés kérdése. Igaz, hogy hétköznap így több időt töltök a konyhában, de hétvégén annál kevesebbet, ami valahol kárpótól a fáradozásaimért. 

Abból főzünk, ami van 

A másik fontos dolog, amit meg kell/kellett – mondjuk úgy folyamatban van – tanulnunk, hogy abból tervezzünk heti menüt, ami biztosan a rendelkezésünkre áll, hogy használjuk azokat a készleteket, melyek egyébként csak a polcon porosodnak, vagy éppen hónapról-hónapra a fagyóban várakoznak addig, míg le nem jár a szavatosságuk. A 21. század fogyasztói társadalma arra nevelt bennünket, hogy mindig megkaphatjuk amire vágyunk, s hogy az óhajaink határozzák meg az alapvető szükségleteinket. Bevallom, nehéz ezen a mentalitáson változtatni, de rajta vagyunk az ügyön. 

Elsősorban a spájzban „vásárolunk be”, és igyekszünk csak azt megvenni, ami hiányzik, de a kigondolt ételhez elengedhetetlen. 

Nem az idő kevés, hanem az akarat 

Tartozok még egy vallomással! Még mindig lelkiismeret furdalásom van, de tavaly több száz kg paradicsomunk, meg több rekesz körténk lett az enyészeté. Egyszerűen nem volt időm befőzni, mondogattam. Mindig akadt egy olyan feladat, egy új megbízás, bármi, ami fontosabb volt annál, mint hogy leszedjem, kiválogassam, feldolgozzam és befőzzem a kertünk kincseit. 

Nem tudom, hogy ez a lelkiismeretfurdalás, a válságtól való félelem, a bennem tomboló fészekrakó ösztön – örökbefogadó szülőként gyermekre várunk -, vagy a lelkemben ébredt spiritusz mama okozza, de idén gyakorlatilag befőző automata üzemmódra váltottam. Amit lehetett befőztem, lekvárt, szörpöt, dzsemet készítettem, bokrok között szedtem a málnát, olcsó barackot üzleteltem, de leraboltam a piacon a 150 ft/kg árú karfiolt is, azt is megfőztem és lefagyasztottam kisebb porciókban. Átléptem a közönyömön, a „majd megveszem a boltban, ha szükségem van rá” biztonságérzetén, és beleálltam egy olyan munkába, amit korábban kiszerveztem, áthárítottam, vagy hagytam, hogy minden megrohadjon, csak hogy ne kelljen megcsinálnom.

A saját magad által készített, és télire tartósított étel a pazarlás tökéletes ellenpéldája. Sok idő, nehéz munka, néha éjfélkor magozok, vagy kavargatom a dzsemet, de nincs annál jobb érzés, mikor a kerted kincseit és a nyár ízeit üvegbe zárhatod, és felteheted a spájz polcra. 


Ferenczy Boglárka