
Talán a legnehezebb elkezdeni valamit, amit nem ismerünk. Bízni valamiben és valakiben, ha magunkról van szó már önmagában óriási dolog. Szeretném ezt a bizalmat elnyerni és egy inspiráló közösséget bemutatni a saját példámon keresztül. Tóth-Schindler Renáta vagyok és 1985. október 11-én születtem Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végeztem óvodapedagógus szakon, majd egyik álmomat követve katonaként avattak fel. A katonaságnál megtanultam küzdeni, hinni abban, hogy nincs lehetetlen, és hogy kitartással bármit el lehet érni. Számomra nagyon fontos, hogy megismerd az én utamat és utána együtt találjuk meg a Tiédet! Persze nekem se volt könnyű elindulni ezen az úton egyedül, én is túl voltam számtalan fogyókúrán, kisebb-nagyobb sikerekkel, bár néha sikerült pár kilót leadnom, az eredmények sosem bizonyultak tartósnak. Sokáig ugyanazt az utat követtem, mint sokan mások, minimálisra csökkentettem az étkezéseket, szinte éheztettem magam, emiatt pedig alig maradt energiám az edzésre és a mindennapi teendőkre. Ennyi szenvedés ellenére is sokszor csalódottan néztem a tükörbe. De megtaláltam a saját módszeremet és ezzel önmagamat is. Elmondhatom a mozgás az, ami feltölt, letisztítja a gondolataimat, újabb és újabb kihívásokat ad, sikerélményt okoz és csakis pozitív hatást ad a testemnek és a lelkemnek egyaránt. Hálás vagyok, hogy egyre több embernek tudom megmutatni, hogy ez az életmód mennyi örömöt ad. Nekünk nőknek, akik dolgozunk, gyermeket nevelünk, intézzük a családi feladatokat, gyorsan elkészíthető, egészséges receptekre van szükségünk, amelyeket az egész család szeretni fog. Ezért alkotok és tanítok olyan kipróbált, praktikus étel recepteket, amelyek megkönnyítik a mindennapokat és támogatják az egészséges életmódot is. Az edzéseket úgy terveztem, hogy hatékonyak, élvezetesek legyenek. Szeretném, ha a mozgás örömöt jelentene, és mindenki megtalálná benne a saját stílusát, időbeosztásának megfelelően mert a tartós változás kulcsa a tudatos örömteli életmódváltás. Fő célom segíteni azoknak a nőknek, akik nem tudják merre induljanak vagy nem találták még meg a számukra megfelelő módszert vagy személyt aki igazán megértené őket, aki nem csak a testük változására de a lelki feltöltődésre, gondokra is nagy hangsúlyt fektet. Szeretném előcsalogatni azt az Énedet, ami önbizalommal, boldogsággal teli, és aki az újabb és újabb kihívásoktól sem hátrál meg. Rád szabott tervekkel és tanácsokkal látlak el hiszen minden ember más. Szerencsés vagyok, hogy ezt egy csodálatos szigetről tehetem Szicíliáról így Te is csodás élményeket élhetsz át velem az online térben vagy személyesen a táboraim során. Célom, hogy minél több embert motiváljak és segítsek egy egészségesebb, sportosabb életmód kialakítása és fenntartása felé vezető úton. Egyedül minden nehezebb de párban vagy egy inspiráló közösségben minden lehetséges. Legyél tudatos az egészségedet illetően és ne félj segítséget kérni, akár táplálkozásról, akár mozgásról van szó, én itt leszek neked a legjobb tudásommal.

FittRencsi
Életmód és táplálkozás tanácsadó, Fittness instructor
12 Hozzászólás(ok)
Drága Renim!
Köszönjük Rencsi.
Az edzések szuperek nagyon jól felépítettek.
Akármikor segítség kell te segítesz.
Szuper motiváló cikk Reni, én nagyon hálás vagyok, hogy ismerhetlek! ❤️
Kedves Rencsi! Szívből gratulálok Neked! Köszönöm, hogy vagy és lelket öntesz belénk, segítesz a mindennapokban fittnek maradni, mind a mozgásban, mind az étkezésben. Fantasztikus ember vagy
Drága Renim!
Szívből gratulálok, hogy sokunk örömére itt is olvasgathatunk rólad!
Szívből gratulálok neked Reni...nagyon jó volt végig olvasni a cikket...További sok sikert kívánok még neked
Szia Renim örülök hogy itt is olvashatok rólad ! Nagyon ügyes vagy !
Sokunknak nehéz hini magukban sajnos én is önbizalom hiányában szenvedtem meg még nem ismertelek téged Fitt Rencsi azóta az életem megváltozott hálás vagyok istenek.hogy ismerlek csak bizalommal tudlak ajánlani bár kinek
Hálásan köszönöm a cikket, jó érzés volt olvasni. Teljesen feltöltött és erőt adott. Büszke vagyok Rád.
Szia Reni!Nagyon örülök a sikerednek,eszméletlen jó lett az első cikked,csak így tovább!Gratulálok!
Igazán szuper,motiváló cikk. Remélem még sok érdekes cikket olvashatunk Renitől
Drága Renim!
Szívből gratulálok, hogy itt is olvashatunk rólad! Büszke vagyok rá, hogy e kiskozosseghez tartozom!
Szólj hozzá