Az N.-el való ismerkedésünkben a legnagyobb és utólag visszanézve a legszebb mérföldkövünk az volt, amikor először vittük haza. Az intenzív barátkozás során az a cél, hogy a gyermek minél inkább átkötődjön az új szülőjelöltekhez és ahhoz az otthonhoz, ahol majd élni fog a 30 napos kihelyezés, és jó esetben az élete további részében. Mivel a barátkozás alatt a szülőjelöltek nem kapnak felügyeleti jogot, ezért a szabály az, hogy a gyermek minden este visszamegy a nevelőszülői házba, egészen addig míg meg nem történik a hivatalos kihelyezés. Tehát mi is minden reggel érte mentünk N.-ért, aztán este a közös programok végén visszavittük a nevelőszülőkhöz.

Az első pár napban csak a környéken csináltunk programot, de körülbelül a negyedik napon már hazahoztuk N.-t. 

Elég rosszul indult a nap, nagyon nyűgös volt a kisfiú, amit meg is értek ugyanis ezen a ponton már mi is elfáradtunk a folyamatos utazásban és abban az érzelmi hullámvasutazásban, amiben nap, mint nap részünk volt. Ráadásul rettenetesen izgultunk, ugyanis tudtuk, hogy aznap eldől egy sarkalatos kérdés, ami akár az egész közös jövőnket befolyásolja. Nevezetesen arról volt szó, hogy vajon N. hogyan viszonyul majd a kutyusainkhoz, akiket mi családtagként szeretünk és tisztelünk.

Megvoltak a félelmeink, de persze igyekeztünk felkészülni arra, hogy a lehető legkönnyebben tudjuk összeszoktatni a kutya sereget és N.-t. Én egyébként is minden nap takarítottam a sok-sok szamojéd szőr miatt, és úgy általában azért, hogy ne érződjön nálunk, hogy mi egy kutyás háztartás vagyunk, de mikor megtudtuk, hogy lenne egy kisfiú, akihez bennünket illesztettek, akkor beruháztunk egy nagyon komoly állóporszívóra, amivel naponta többször is végig tudok szaladni a házon, meg körülbelül minden helyiségbe egyedi méretezésű, baba- és kutya ajtókat szereltettünk, hogy eldönthessük mennyire akarjuk egymás közelébe engedni a kutyusokat és N.-t. (Az nem volt opció – bár volt, aki ezt várta volna tőlünk a családon belül is – hogy azokat az állatokat, akiket eddig maximálisan beengedtünk az életterünkbe kitegyük onnan egy új családtag érkezése miatt.)

Szóval rettenetesen izgultunk, N. nagyon nyűgős volt, egész nap szakadt az eső… nem tűnt rózsásnak a helyzet… és mégis, életem egyik legemlékezetesebb napja lett. 

Ahogy megálltunk egy jó hosszú út után a ház előtt N. addig duzzogó arca egy pillanat alatt felderült. Izgatottan kérdezte, hogy megérkeztünk-e, majd ahogy kiengedtük az autóból már ment is a kapu felé, s ahogy meghallotta a házból kiszűrődő kutyaugatást (mert oda voltak elzárva a kutyusok az esős időben), sürgetően követelte, hogy mutassuk meg neki a kutyákat. 

Ahogy bementünk a házba nem is érdekelte más csak a kutyusok, akiket persze elzártunk a ház különböző részeibe, s úgy gondoltuk, hogy majd egyesével ismertetjük őket össze N.-el, de aztán valahogy abban a bábeli zűrzavarban, ami akkor kialakult már csak azon kaptuk magunkat, hogy N. ott áll és kacag az izgatott kutyusaink között, akik szagolgatják, puszilgatják a kisfiút és ezerrel csóválnak neki. 

A szerelem azóta is töretlen. Olyannyira, hogy szerintem a kutyusok sokat is segítettek N.-nek az átállásban, meg egyébként nekünk is. Igazi terápiás kutyaként működtek, szeretetet adtak, nem kérdeztek, nem faggattak, nem vártak el, csak éreztették, hogy ők ott vannak nekünk, s ahogy elmerültünk a szép barna szemükben már semmi sem tűnt olyan nehéznek vagy bonyolultnak. 

A legszebb kapcsolat Momó - az egyébként egy gazdás, és nem túl nyitott, vagy gyermekbarát akitám – meg N. között alakult ki itt a családon belül. Momó szinte saját kölykévé fogadta N.-t, mindezt pár nap alatt, de a többiek is gyorsan befogadták a falkába N.-t, aki egyébként egy idő után meg is kapta tőlünk a Maugli becenevet a Dzsungel könyve musical alapján. Ha meghallgatjátok ezt a számot, szerintem érteni fogjátok miért:

https://www.youtube.com/watch?v=WqS1A_nIqfQ


Dzsungel könyve – Farkas vagyok 
(részlet) 


„Aki a csapaté lett, várja a csapatélet

Joga a közös ösvény, e helyen ez a törvény

Hé, kölyök, a törzs befogad

Tiéd a szabad élet

Soha ne félj, amíg a törzs fia vagy

Farkasok foga véd meg


Aki a csapaté lett, hívja a csapatének

Vonyít a rokonokkal, ahol csak lehet ott fal

Hé, kölyök, a törzs befogad

Tiéd a szabad élet

Soha ne félj, amíg a törzs fia vagy

Farkasok foga véd meg”



S hogy miért volt fordulópont ez a nap? 
Mert visszafelé a nevelőszülői házhoz életemben először mondtam azt N.-nek hogy szeretlek, ő pedig megfogta a kezem és annyit mondott: Én is!