Az elmúlt évtizedben alapjaiban változott meg az emberi érintés kultúrája. A digitális tér terjedése, majd a pandémia alatti kényszerű távolságtartás egyaránt átalakította kapcsolatainkat. Bár az online világ közelebb hozott bennünket egymáshoz, egyre világosabb, hogy a képernyő sosem tudja pótolni az ölelést.



„Az érintés a legőszintébb szó, amit ismerünk.” – írja Müller Péter. És valóban: kutatások szerint az ölelés és a gondoskodó érintés közvetlenül befolyásolja a hangulatot, a szorongás szintjét és a kötődéseket. Egy 2021–22-es nemzetközi felmérés szerint a résztvevők 83%-a érezte az érintés hiányát a pandémia alatt, ami egyértelműen rontotta életminőségüket.


Virginia Satir pszichológus klasszikus mondása ma is időszerű:

„Napi 4 ölelés kell a túléléshez, 8 a kiegyensúlyozottsághoz, és 12 a növekedéshez.”



A statisztikák is ezt erősítik. Egy 2023-as tanulmány kimutatása alapján, hogy a járvány idején az ölelések száma drasztikusan csökkent, ugyanakkor azok, akik mégis kaptak ölelést, jobb hangulatról, kevesebb szorongásról és nagyobb pszichés stabilitásról számoltak be.


A szülő–gyermek és nagyszülő–unoka kapcsolatokban az érintés nem csupán gesztus, hanem „biológiai ragasztó”: az ölelés során felszabaduló oxitocin erősíti a kötődést, növeli a biztonságérzetet, és hosszú távon jobb lelki egészséget biztosít. Diana hercegnő szavai ma is aktuálisak:

„Az ölelés hatalmas jót tehet – különösen a gyermekeknek.”




A munkahelyi kapcsolatokban a hibrid munkavégzés miatt kevesebb lett a spontán érintés – a kézfogás, a vállveregetés –, ami sokaknál csökkentette a csapatszellemet. Ugyanakkor a személyes találkozások még értékesebbé váltak: a ritkább, de valódi közelség sokszor erősebb hatású, mint a mindennapos, de felületes kapcsolódások.




Összességében az elmúlt tíz év megtanította nekünk, hogy az érintés nem luxus, hanem alapvető szükséglet. Ahogy Márai Sándor fogalmazta:

„Van, hogy egy ölelés többet mond minden szónál.”


Kovács Magdi

Csak a Nőknek Magazin alapítótulajdonos