A rákból felépülve én lelkileg is újjászülettem.

Második születésnapomat onnan számolom, amikor elolvastam ezt a gondolatot:

AZT ADOD A GYERMEKEIDNEK, AMI TE VAGY!

Azóta sok ilyen erős mondattal találkoztam és váltam tőlük jobb emberré, jobb társsá és jobb szülővé. Írásaimban ezeket mutatom be Neked, remélem Te is sokat nyersz velük.


Ebben a részben elmesélem neked, milyen kapcsolata van a legtöbb embernek az érzéseivel, ill. azt is, hogy szülőként mit lenne javasolt tennünk velük, hogy a gyermekeinknek már jobb legyen…


De először is: mi szokott történni az érzelmeinkkel, mire felnövünk?


„Felnőttkorodra elveszíted a kapcsolatot az érzelmeiddel, ha gyermekkorodban hozzászoktattak, hogy letagadd őket vagy elrejtsd! Ha nem mondhatod ki vágyaidat, nem lehetsz csalódott vagy haragos például, mert szüleid kedvezőtlenül fogadják érzéseidet!”


Sokan úgy nőnek fel, hogy megtanítják a szüleik letagadni az érzelmeiket, és így lassan elvesztik a kapcsolatot saját érzelmi énjükkel! 

Az előző nemzedékekben gyakran tettek úgy, mintha minden fájó „érzés” szégyenletes betegség volna, olyasmi, amit jól el kell rejteni!

A szülők hogyan szoktak reagálni a gyerekek „érzéseire”?

Épp úgy, ahogy az ő szüleik is.

Például nevetségnek tartják a gyerek „érzéseit”.

Vagy azt mondják, hogy a gyerekük manipulálni akarja őket velük.

Esetleg nem tekintik jogosnak, valósnak az „érzéseiket”.

Gyengeségnek tartják kimutatni őket, ezért tiltják a gyermeküknek.

Fejmosást kap a gyerek érte, hogy ki meri mutatni.

A szülők elbagatellizálják az „érzéseket”: „Ettől még nem dől össze a világ!” vagy „Ne idegeskedj, nincs rá semmi okod!”


„Ha nem fogadjuk el, és nem erősítjük meg gyermekeink érzéseit vagy, ha azt sugalljuk, hogy ki kellene kapcsolniuk érzéseiket, vagy hogy az, amit érez, az nem nagy ügy vagy ostobaság, azzal azt közvetítjük feléjük: nem érdekelnek az érzéseid, úgyhogy ne is oszd meg velem, és ásd is el jó mélyre őket!”


Így tanuljuk meg legtöbben elfojtani az „érzéseinket”.

Ezért szenvednek sokan depresszióban.


Mit tehetünk, hogy ne így járjanak a gyermekeink?

Mit kezdhetünk az érzelmekkel szülőként, ha nem akarjuk elkövetni a fenti hibákat?

Kezeld a helyén az „érzéseket”!


„Nem vitatkozunk az érzések létjogosultságáról, vagyis minden „érzés” rendben van!”


Te már tudod, hogy senkit nem lehet hibáztatni az „érzéseiért”, mert generációs viselkedésmintákhoz kapcsolódnak, a gyerek rólad másolta és tőled örökölte. 

Ahogy te is a szüleidtől…

Te már olyan szülő vagy, aki tudja, hogy nem tehet senki róla, hogy mit érez! 


„Minden érzés valós annak, aki érzi, sose vond kétségbe az igaziságát!”


Minden „érzést” el kell fogadni, tiszteletben kell tartani! 

Fogadd el a saját és a gyermeked „érzéseit” is!

Sőt…


„A rossz érzések jelzik nekünk, hogy nem vagyunk jól.”


Kincsek, amiket nem elnyomni és letagadni kell, hanem észrevenni őket!

Segítenek, hogy valami nem jó, valamit másképp kellene csinálnunk!

Ez az első lépés a boldogságunk felé!!!

Hajrá!!!!

Szeress Te is felelősséggel!