Egy egyszerű kérdés, melyet bármely gyermek feltehet egy őszi-téli kirándulás kapcsán. Mi pedig válaszolhatunk rá valami ilyesmit: „azért, mert a fák télen pihenni térnek és nincs szükségük levekre”. 

Az ezt követő miértekre lehet hozni komolyabb érveket, miszerint azért hullajtja le a levelét, hogy ne fagyjon meg, ne száradjon ki, ne döntse ki a téli vihar, ne törje le a hó. De ha a gyermek eszébe bekúszik, hogy már pedig látott már ő fát aminek télen is zöld a levele és felfedezi ezt az érdekes ellentmondást a természetben… Akkor bizony Szülőként nem árt egy kis háttértudás, hogy pontos magyarázatokkal tudjunk szolgálni a kíváncsi kérdésekre. Ugyanis nincsen abban semmi ellentmondás hogy az egyik fa lombhullató a másik pedig örökzöld.

Lássuk a miérteket és a válaszokat.

A levél és a szár

Kezdjük azzal mire való a levél. A levél a növények táplálékkészítő szerve. Napenergia segítségével vizet és szén-dioxidot egyesít szőlőcukorrá, a melléktermék oxigént pedig kilélegzi. Felsősök tudják, hogy ugyebár ez a fotoszintézis folyamata, kisebb gyerekeknek én azt szoktam mondani meseszerűen, hogy egy napelemmel működő konyha, ahol a hozzávalók a víz és az elhasznált levegő, a készétel a cukor, a „füst” pedig friss levegő. 

Mielőtt tovább ugrunk, hogy kerül a víz a gyökértől a levélbe, mert ennek folyamata egy fontos részlet a lombhullajtás szempontjától, teszek egy fontos megjegyzést. Még anno erdőpedagógia szakon végeztem felméréseket szakdolgozóként és nagyon az a tapasztalat, hogy az emberek többsége elfelejtkezik arról a tényről, hogy a növények is bocsátanak ki szén-dioxidot. Pedig ez így van. A megtermelt cukrot ugyanis ők is ugyanúgy elégetik később a szervezetükben, mint mi a bevitt táplálékot. 

Nézzük, hogy kerül a víz a gyökértől a levelekbe. A száron át, apró csövecskékben, folyamatos vízoszlopokat alkotva. Fák esetében ezek olyanok, mintha apró átmérőjű, de nagyon hosszú szívószálak lennének – melyekhez fentről egy folyamatos szívóerő is társul, melynek húzóereje a folyamatos párologtatás. A víz tehát lassan, de folyamatosan áramlik a gyökerek felől a levelek irányába.


A fotoszintézis működéséhez kell tehát a folyamatos vízellátás, megfelelő hőmérséklet – a folyékony vízhez – és sok napfény.

Égövek és jég

A mi égövünkön van egy nagyjából három-négy hónapig tartó időszak, amikor a víz megfagy, a napsugárzás mértéke pedig roppant alacsony. A megfagyó víz pedig veszélyes dolog.

Ha megszeretnénk mutatnia gyerekeknek, mit tesz a jég megfelelő óvintézkedések nélkül az élőlények testével (pontosabban sejtjeivel) tegyünk egy üvegpalackot tele vízzel a fagyóba. Érdemes zárt dobozban végezni a kísérletet a szilánkok miatt.

A trópusi növényekkel is hasonló történik, ha hideg éri őket. Sejtjeiket szétfeszítik a bennük kialakuló jégkristályok. A mérsékelt övi és a sarkköri növények ellenben azt csinálják, amit apa is, hogy ne fagyjon meg a víz a kocsiban: fagyállót alkalmaznak. Alkoholos-cukros vegyületek termelésével csökkentik a bennük lévő folyadékok fagyáspontját biztonságos szintre.

Térjünk vissza a cikk elején elhangzott érvekre. A növény azért hullajtja le a levelét, hogy:

• ne fagyjon meg

• ne száradjon ki

• ne döntse ki a téli vihar

• ne törje le a hó

A megfagyás ellen immár tudjuk, hogyan védekeznek. A kiszáradás nehezebb dolog. Ha télen jön egy kis napfény, a levelek párologtatni kezdenek – a fagyott földből viszont nehéz a folyadék pótlása.

A szél és jégtörések esélyét a levelek adta felület növeli. A kérdés megéri-e kockáztatni ezeket és a kiszáradást. A választ erre a kérdésre pedig a tél hossza adja meg.

Nálunk a tél rövidnek mondható. Nem éri meg kockáztatni és fent hagyni a leveleket, plusz befektetni abba, hogy ne fagyjanak meg. Tavasszal ki lehet hajtani úgyis, a tavasz hosszú, van idő kifejleszteni a leveleket, nyáron pedig bőven van idő magot érlelni és felkészülni a következő télre.

Északabbra hosszabb a tél, a tajgán az év háromnegyede fagyos. Itt minden év végén ledobni a leveleket és újat növeszteni hosszú munkával az ami kockázatos. Itt azonnal késznek kell lenni, ha beköszönt a meleg. Ezért ezek a levelek vékonyak és viaszosak, hogy csökkentsék a párologtatást – a kis felület pedig kevesebb megtartott havat is eredményez. Egy levél-garnitúrát persze minden évben növesztenek az örökzöldek – egy részüket pedig levetik, de a leveleik hosszabb távra szólnak, mint egy év – kivétel a vörösfenyő.

Miért nincs egy éles határvonal?

Tehát az örökzöldek északi, a lombhullatók mérsékelt övi fajok. Miért vannak mégis vegyesen elterjedve. A válasz a jégkorszakokban és az eljegesedésekben rejlik. A hideg és a mérsékelt öv közti határvonal a jégkorszakok során sokat vándorolt és ehhez mérten terjeszkedett a növénytakaró is. A meleg déli lejtőkön pedig innen északabbra is meg tudtak maradni a melegkedvelő fajok, magasabb vidékeken és északi lejtőkön pedig a melegebb vidékeken is megmaradtak a hidegkedvelő fajok. Plusz az ember is végzett mesterséges erdőtelepítéseket.

Ezért hullik le tehát a fák levele a tél előtt és ezért vannak néhányan akiken mégis akad levél. A lombhullás folyamatát a napfényes órák mennyiségének és a külső hőmérsékletnek a változása hozza működésbe. Ekkor növények kivonják az értékes anyagokat leveleikből, beszüntetik a zöld színanyag termelését. Láthatóvá válik annak bomlása, megjelennek a szépséges sárgás- vöröses- barnás árnyalatok. A levélnyél lassan elválik a növénytől, az egykori kapcsolat helyén viaszos réteg képződik. A levél lehullik az avarba ahol a lebontó szervezetek kezdik hasznosítani anyagait. A lombhullatókon pedig a nyáron kifejlesztett rügyek várják a következő tavasz eljövetelét.


Völgyi Gergely
Környezeti nevelő - vadgazda mérnök, erdőpedagógiai szakmérnök
Az Erdei Garabonciás alapítója
www.erdeigaraboncias.hu