MIT TENNÉL A HELYEMBEN?

SZERKESZTI AZ OLVASÓ ÉS V. KULCSÁR ILDIKÓ

Író, újságíró, tanár, párkapcsolati mediátor. Öt gyereket nevelt fel a férjével, hét unoka nagymamája, de ez kevés számára, mert az a mániája, hogy derűvel, szakértelemmel és őszinteséggel kell oldania a hozzá fordulók ezer baját. Ezért tart előadásokat itthon és külföldön, ezért várja szeretettel az olvasók e-mailjeit.  

Divat a neveletlenség?

 Kedves, Ildikó, külföldön élő magyar nő vagyok, évente csak néhány hónapot töltök itthon, de úgy gondolom, hazai újságírónak kell elmondanom, amit viselkedéskultúráról, pontosabban annak hiányáról gondolok. Annyi rossz példát láttam idén nyáron, hogy ki kell eresztenem a gőzt! És azért akarom a nyilvánosság elé tárni a tapasztalataimat, mert néhány héttel ezelőtt arra az udvariasságra és tiszteletre is rácsodálkozhattam, ami minden nőnek járna. Apróságokra gondolok. Például jólesik, ha én léphetek be először egy terembe, házba vagy mondjuk, liftbe, mert a férfipartnerem előre enged. Jólesik, ha lesegíti a kabátomat, ha kinyitja előttem a kocsija ajtaját, ha a kezét nyújtja, amikor leszállunk egy járműről, és nem engedi, hogy én cipeljem a legnehezebb csomagokat. Nagyra értékelem, ha átadja az ülőhelyét a járműveken akár nekem, akár egy másik hölgynek. Tetszik, hogy udvariasan és kedvesen köszönt, hogy meghallgat, és nem vág a szavamba, hogy az étteremben alám tolja a széket, és jól használja az evőeszközöket. Ráadásul tudja, hogy zárt szájjal kell enni ahhoz, hogy ne csámcsogjunk, és melyik pohárból illik a fehérbort-, és melyikből szokás a vöröset inni. A szomorúságom csak az, hogy ezek a kellemes élmények nem Budapesten értek, hanem Bécsben. Ott ismertem meg egy kedves kolléganőm magyar származású férjét, aki évtizedek óta Ausztriában él. A viselkedése hatására kezdtem tudatosan figyelni az itthoni helyzetet. Sorolom.  A lányom megismertetett a barátjával, és a huszonéves, egyetemista srác nem várta meg, hogy én nyújtsak neki kezet idősebbként és nőként, a nevét alig hallhatóan motyogta el, majd úgy trappolt ki a lányom előtt az ajtón, mintha soha nem hallott volna illemről. Lehet, hogy nem hallott? A kisföldalattin három nehéz csomaggal a kezemben álltam a Deák tértől a Hősök teréig, miközben csupa középiskolás fiú üldögélt körülöttem. Arról már nem beszélek, milyen mocskos káromkodásokat „eregettek” a gyerekek hatalmas hangerővel! Egy étteremben úgy turkálta a fogát fogpiszkálóval a szomszéd asztalnál ülő férfi, mintha soha nem hallott volna arról, hogy illene eltakarni a száját a másik kezével. Mi egy másik asztalhoz menekültünk a férjemmel. Kedves Ildikó, ön szerint miért lett divat a neveletlenség?


Kedves Olvasóm, nincs helyem válaszra, mert a levelét olyan fontosnak tartom-tartjuk, hogy teljes terjedelmében közöljük! Igen, a viselkedéskultúránkon tudatosan kellene javítani, nekünk, nőknek is van feladunk ez ügyben, mert bizony senki sem modern a trágárságtól, és a divatos lazaság nem azonos a bunkósággal. Várom mások véleményét is, mert a témára visszatérünk!