MIT TENNÉL A HELYEMBEN?

SZERKESZTI AZ OLVASÓ ÉS V. KULCSÁR ILDIKÓ

Író, újságíró, tanár, párkapcsolati mediátor. Öt gyereket nevelt fel a férjével, hét unoka nagymamája, de ez kevés számára, hiszen az a mániája, hogy derűvel és őszinteséggel kell oldania a hozzá fordulók ezer baját. Ezért tart előadásokat itthon és külföldön, ezért várja szeretettel az olvasók e-mailjeit.  


NEM AKAROK SÁRKÁNY LENNI…!


Kedves Ildikó, valószínűleg gyakran találkoztál már olyan nőkkel, akik nem a saját döntésük alapján, hanem a körülményeik hatására váltak férfiassá! Mégis sokan élvezik közülük az erős nő szerepét, én viszont nagyon rosszul érzem magam egy olyan családi vállalkozásban, ahol kötelező nadrágot viselnem. Azaz nekem kell nehéz döntéseket hozni, kockáztatni, keményen tárgyalni, sőt, az én feladatom az is, hogy elküldjem a lusta, megbízhatatlan munkatársakat. A szerető, elfogadó férjem kényszerít a sárkány szerepébe, akit mindenki kedves embernek tart, ugyanis soha nem vitatkozik, senkivel sem konfrontál. Csakhogy hiába népszerű és jó szakember, ha egyedül vezetné a céget, már régen összeomlott volna. Ezt nem én állítom, hanem ő és az egész család is. Nem nevezem meg pontosan, mi a profilunk, nem akarom, hogy sokan ránk ismerjenek, de annyit elárulok, autóalkatrészekkel foglalkozó, kis cég vagyunk. A férjem a műszaki teendők császára, én a marketinghez és a pénzügyekhez értek, tehát már több mint tíz éve töröm a fejem éjszakákon át, jól döntöttem-e egy kölcsönről, egy alvállalkozóról vagy egy munkatársunkról. Közben persze reménykedem, hogy a férjem végre felismeri, szeretnék néha nő lenni – öltözködni, fodrászhoz járni, „barátnőzni”, színházba és koncertre menni, ölelni, nevetni, táncolni a folyamatos robotolás helyett –, de ő, a „csudajó ember” teljesen rám hagyja a vezetői feladatokat. Amúgy ő az ügyvezető… Tudod, kedves Ildikó, mikor roppantam össze? Amikor nemrégiben a tizenhét éves fiunk részegen érkezett haza hajnalban, amire még nem volt példa, aztán reggel komoran figyelmeztetett a férjem: „Beszélj vele, ha felébred, ez nem fordulhat elő többé!” Ő ezzel megtette a magáét, tehát szépen felöltözött, és meglátogatta az édesanyját. Természetesen beszéltem a fiunkkal, az apja viszont azóta is úgy csinál, mintha semmi sem történt volna. Mondd, Ildikó maradhatok nő ilyen körülmények között?


Kedves Levélíróm, természetesen maradhatsz nő, bár boldog nő – nemigen…! A leveled hatására a korábbi gyakorlattól eltérően kategorikus a javaslatom: feltétlenül kérjetek külső segítséget! Benyomásom szerint úgy rátok csontosodtak a szerepeitek, hogy segítség nélkül szinte lehetetlen változtatnotok. Akár a családállítást, akár a párkapcsolati mediációt választjátok, van lehetőség arra, hogy feltárjátok az okokat, tisztázzátok a jelent, és megpróbáljatok kidolgozni egy új szereposztást. Nem érdemes halasztgatni a külső szakember igénybevételét, mert ezúttal az idő nem gyógyít, inkább mélyíti sebeket! Pedig, ha mihamarabb vállaljátok az őszinte tisztázást, szerintem van remény. (Ha kell, szívesen segítek a szakemberválasztásban is.)