A rákból felépülve én lelkileg is újjászülettem.

Második születésnapomat onnan számolom, amikor elolvastam ezt a gondolatot:

AZT ADOD A GYERMEKEIDNEK, AMI TE VAGY!

Azóta sok ilyen erős mondattal találkoztam és váltam tőlük jobb emberré, jobb társsá és jobb szülővé. Írásaimban ezeket mutatom be Neked, remélem Te is sokat nyersz velük.

A mai cikkemben a küldetésemet szeretném Veled együtt körüljárni…

Mi a legfőbb életcélom?


„Az öröm és a boldogság előidézhetőségének tantárgynak kellene lennie!”

ismeretlen szerző


Szűkebb értelemben az ún. EMBERISMERET tantárgy bevezetését szeretném elérni, ahol a gyermekeink önismeretről, párkapcsolatról és gyermeknevelésről tanulhatnak, ezáltal egy tudatosabb és boldogabb életet élhetnek.

Tágabb értelemben a célunk az oktatás megreformálásával egy boldog világot létrehozni, ahol a gyerekek fel vannak készítve arra, hogyan élvezhetik az életüket, ill. hogyan élhetnek társaikkal együtt boldogságban.


Miért feltétlen szükséges az EMBERISMERET tantárgy bevezetése?

Az alaphelyzet a mostani rendszerben az iskolákban főként olyan dolgokat tanítanak, amiket a gyerekek nem hasznosítanak az életükben. Egy felmérés kimutatta, hogy a tananyag 91%-át elfelejtik, az enyészetnek tanulják.

Miről lenne fontos ezek helyett tanulniuk?

Ami az életben igazán fontos: az ember legfőbb életcéljairól/életfeladatairól.

  • önismeretről – hogyan lehetünk boldogok, és hogyan teljesedhetünk ki az életben
  • párkapcsolatról – hogyan tudunk működtetni egy meghitt párkapcsolatot
  • szülőségről – hogyan nevelhetünk boldog gyermekeket

Ezen célok eléréséhez egyrészt tanulniuk kell a gyerekeknek arról, hogyan működik az ember: rálátást adni nekik, hogy mivel szúrják el az emberek a boldogságukat, ill. azt is, hogyan idézhetik elő a saját boldogságukat.

Másrészt a kapcsolatok mesterévé is nevelnünk érdemes őket: megtanulniuk hogyan építsék a kapcsolatait, ill. hogyan oldják meg a felmerülő problémákat akár a párkapcsolatukban, akár a családjukban, akár a környezetükben…


Mi lenne a megvalósítás menete?


  1. Az előkészítő munka: az emberek edukálása és informálása


  1. Az edukálás fontossága


Ha a felnőtteket is képezzük, egyrészt ezzel terjesztjük ezeket a kincseket a világban, másrészt, aki megtapasztalta eme tudás hatásait a saját életére, támogató közösséget fog alkotni a tantárgy bevezetésénél.

Az edukálás terei:

  • a média összes platformján, ill. előadásokon, tanfolyamokon, roadshowkon, konferenciákon
  • könyvek formájában meg kell jelentetni az ún. későbbi „tananyagot”, hogy elérhető legyen a felnőttek számára is (Mesterápia, Gyermeknevelés mesterfokon, Mesterkulcs kicsikhez és nagyokhoz…)


  1. Az informálás 


A média összes formájában hirdetni a tantárgy létrejöttének feltétlen szükségességét és okait, hogy támogatói közeg alakuljon ki a projekt megvalósulásához.


  1. Az EMBERISMERET tantárgy létrehozása és bevitele az alaptantervbe


  1. Döntéshozókkal tárgyalni a tantárgy létrejöttéről
  2. Az emberismeret című tankönyv elkészítése
  3. A tanárképzésben minden tanár részére előírni az EMBERISMERET „szak” elvégzését, hogy minden tanár tanítani tudja
  4. Bevezetni az EMBERISMERET-et az iskolákba mindennapos tárgyként.


Az eddigi tapasztalatok az EMBERISMERET tantárgy kincseinek hatásáról


  1. A tanári munkámból származó tapasztalatok


Osztályfőnökként heti egy órában tartok immár negyedik éve az osztályomnak (31 fő) „emberismereti” képzést, ill. testnevelés órákon, ahová be tudom csempészni, az összes csoportomnak tanítom öt éve. A tavalyi évben a két „legcsibészebb” fickót kétheti rendszerességgel külön mentorálom.


Az elért eredmény

Általánosságban azt tapasztaltam, hogy a gyerekeket nagyon érdekli az összes téma, ill. azt is, hogy szivacsként integrálják ezeket a kincseket az életükbe.

Mire képes a többség?

  • tudják, hogy az ember boldogtalanságát mi okozza, és képesek észrevenni magukon, ha nincsenek jól
  • tudják, hogyan kell abbahagyni ezeket a destruktív tevékenységeket
  • nem utolsó sorban tudják, mit tegyenek helyette, vagyis hogyan idézzék elő a boldogságukat
  • képesek az öngyógyításra is (ismerik a stressz, feszültség levezetésének módjait)
  • tudják, hogy az emberi kapcsolataikat építeni kell, és azt is, hogy hogyan (pl. a szeretetnyelveket használják egymás között, ill. haza is viszik a családjukba. Sőt, akinek párkapcsolata létesül, rögtön ott is használja.)
  • a kapcsolataikat rendbe tudják rakni, ha probléma adódik: a gyermekeim többsége már ki mer állni magáért, az igényeikért, képesek közölni bárkivel, legyen az a társuk vagy a tanáruk, hogy problémájuk van, vagy ugranak segíteni a társukon, ha annak problémája adódik, ill. képesek veszekedés helyett problémát megoldani, ha közös a probléma


  1. A mentori munkámból származó tapasztalatok


  • Az Ökó Zsibongó napokon családokat játékos formában edukálom, ahonnan „aha” érzéssel távoznak a résztvevők
  • közösségi oldalakon edukálom a követőimet
  • podcastekben adom át a tudásom a Nők Világa által


Az utópia - Az EMBERISMERET tantárgy hosszú távú hatásai

  1. Az egyénre gyakorolt hatásai


  • a boldogtalanságban, szenvedésben öntudatlanul sodródó egyén helyett a saját maga által tudatosan előidézett boldog életét éli mindenki


  1. A családon belüli hatásai


  • a párkapcsolatokban a folyamatos viták, elhidegülés, megszámolhatatlan megcsalás és magas százalékú válási arány helyett szeretet, problémamegoldás, kapcsolatépítés és meghitt légkör dívik
  • a szülőségben itt is a legerősebb nevelési tényező a mintaátadás lesz, csak nem a boldogtalanság sémáját adják át a szülők, hanem a boldogság előidézhetőségének tudományát ajándékozzák, ill. a szülők a nem működő, rögtönzött és gyakran ártó módszereket alkalmazása helyett „értenek” a gyermekneveléshez, minden életkorban és élethelyzetben tudják mi miért történik, és mi a megoldása
  • a családban a hatalmi harcot, vagyis a szigort és az engedékenységet felváltja a vereségmentes módszer, így sem a gyerek, sem a szülő nem lehet ezáltal elnyomott.  Egymás igényeinek, szükségleteinek tiszteletben tartása az elsődleges, Külső kontroll helyett csakis belső kontroll létezik, azaz nem ismerik a büntetést és a jutalmazást, ezáltal a bántalmazás is megszűnik, a szóbeli és testi fenyítést is beleértve.


  1. A közéletre gyakorolt hatásai


  • az emberek a pénz, a pozíció, a hatalom hajhászása helyett kiteljesednek a munkájukban. Mindenki azzal keresi a kenyerét, amit imád, és a hivatásával, küldetésével ráadásul szolgálja az embertársait.
  • az emberi kapcsolatokban az elhidegülés, a kapcsolatok megszakadása helyett az emberek foglalkoznak a kapcsolataikkal, építik azokat, amelyek ezáltal egyre erősödnek, szorosabbá válnak
  • ha probléma adódik a kapcsolatban, akkor a veszekedéseket, a vitákat, a sértődöttséget és a haragot felváltja a problémamegoldás, ezáltal szintén egyre erősebb kötelék alakul ki minden emberi kapcsolatban.
  • a hatalmi harc helyett, ahol valamelyik fél mindig veszít és sérül, ahol elnyomó és elnyomott szerepek vannak kiosztva, a partnerség, a vereségmentes viszony jellemző. Mindenki figyel a saját és a másik igényeire, szükségleteire, és olyan megoldások születnek, amelyek mindenkinek megfelelnek.
  • a haragot és a sérelmek fogalmát nem ismerik, kritika helyett dicsérnek, hibáztatás helyett felelősséget vállalnak, ítélkezés helyett elfogadással élnek, mindenkiről csak jókat pletykálkodnak, a problémákat gyorsan megoldják win-win módszerrel, érzelmi reaktivitás, vagyis vita, veszekedés, sértegetés, idegeskedés, támadás helyett szeretettel fordulnak a másikhoz.


  1. Világszinten észlelhető hatásai


  • eltűnik a fogyasztói társadalom, ahol a profit kergetése miatt a Föld környezetszennyezése és háborúskodás zajlott. Helyette egy zöld Föld virágzik
  • megszűnik mindenfajta ellenségeskedés és háborúk, a szeretet és elfogadás elterjedésével helyette béke honol az egész Földön.

Nemes feladat és ügy, ugye?

Támogass, és szeress Te is felelősséggel!


www.mesterapia.hu