Ki vagyok én, és miért lettem kineziológus?
Az utam egy kis somogyi faluból indult, ahol 19 éves koromig éltem. A családom arra nevelt, hogy erős legyek, és csak abban higgyek, amit látok. Emiatt sokáig háttérbe szorítottam az érzéseimet és a megérzéseimet – mégis, valahol mélyen mindig ott volt bennem egy belső keresés.
20 évesen katonának álltam, és a mai napig hivatásos katonaként dolgozom. Az évek során, amikor vezető pozícióba kerültem, egyre inkább elkezdtem figyelni az emberekre. Megértettem, hogy a teljesítmény mögött mindig ott van az ember – a saját történetével, terheivel és érzéseivel.
A missziók alatt különösen érezhetővé vált, milyen feszültség gyűlik össze, amikor valaki hónapokig távol van az otthonától, a családjától. Ezekben a helyzetekben gyakran én voltam az, akihez fordultak. Nem azért, mert minden választ tudtam – hanem mert figyeltem, és segítettem nekik megtalálni a saját megoldásaikat.
Ekkor kezdtem el érezni, hogy a segítői út közel áll hozzám.
A kineziológiával akkor találkoztam, amikor én magam is egy olyan élethelyzetbe kerültem, amelyben elakadtam. Először csak megoldást kerestem, de már néhány alkalom után éreztem, hogy valami változik bennem. Nemcsak a problémám kezdett oldódni, hanem máshogy kezdtem látni önmagamat és a helyzeteimet is.
Ez indított el azon az úton, hogy mélyebben is megismerjem ezt a módszert. Az élet végül egy olyan oktatóhoz vezetett, aki mellett megtapasztalhattam, milyen lehetőségek rejlenek a kineziológiában. Nemcsak egy technikát tanultam, hanem egy új szemléletet is.
Ma az motivál, hogy segítsek másoknak kilépni azokból az élethelyzetekből, amelyekben már nem érzik jól magukat. Tudom, milyen az, amikor az ember belül feszül, amikor úgy érzi, megrekedt, és nehezen talál kiutat.
Nem megoldásokat adok, hanem segítek megtalálni azt, ami már ott van benned.
cikkek Hajnal Mónikától