A téli Balaton a 19. századi magyar szépirodalomban- Dr. Kovács Emőke írása

Elsőként Csokonai Vitéz Mihály (1773-1805) Dorottya vagyis a dámák diadalma a Fársángon (1804) című vígeposzának Első könyvében olvashatunk a téli Balaton befagyott jégpáncéljáról, amely telente biztosította az átjárást az északi és a déli part között. Ma már szokatlan ez a jelenség, hogy országutak támadtak a Balaton jegén, de a 19. század elején, Csokonai idejében szekérrel áthajtani Tihanyról Szántódra, teljesen természetes esemény volt:

„Az örvendő FÁRSÁNG kiindúlt Budáról,
Túdósítást venni a Magyar Hazáról,
S Lajstromba szedni az új Menyetskéket,
Öszvejárt sorjába minden Vármegyéket.
Fejérvár és Veszprém tsínos két vidéki
Tellyes örömére szolgáltak ő néki.
Majd Szalának keskeny, de kies tsútsánál
Általjött a jégen Tihany hegyfokánál;
S kiszállván Balaton Szántódi révére,
Az áldott országba Somogyba beére.”

Minke Béla, egy ma már elfeledett lírikusunk, de egyike azoknak, akik versben állítottak emléket a balatoni télnek. Minke, Rianás (1898) című költeményében megszólítva és ezáltal megszemélyesítve, kérdéseket intéz a nagy tóhoz, így kutatva a rianásnak, mint természeti jelenségnek a rejtélyeit:

„Azt mondják, Balaton,
Télen nagyot alszol.
Olykor föl-fölriansz
Mélységes álmodból.
És ekkor terajtad,
Dörgve nyílás támad;
S egyet: sora követ
A sok rianásnak.”

Mi történik véled
Téli nagy álmodban?
Tán szived hangja szól
A rianásokban?
Avagy az álomnak
Bánt tespedése
S egy-egy lüktetést adsz
A pánczélos jégbe?”

S való igaz, a téli Balaton jégzajlása gyakran az emberi lélek háborgásához hasonlik. Táj és lélek együttes rezdülését idézi meg Minke feledésbe merült alkotása.

Hrabovszky Dávid, Néhány levelek Balatonról, és Balaton mellyékről írott munkája, a 19. század első harmadában, 1826-ban keletkezett. Leírása nem kifejezetten szépirodalmi munka, inkább földrajzi, ökológiai, természeti jelenségek összegzése, több esetben a téli Balaton jellemzésével: „Azonkívűl, hogy a síkos jéghát minduntalan lábtöréssel fenyeget, nem kell gondolni, hogy az egyszer befagyott Balaton egész télen zárva maradna. Mert a jég alatt is dulnak a habok nyughatatlan szélveszes időkben, s jégfedelek nyöszörgésével oly irtóztató morajt támasztnak, hogy a kevéssé távolabb falukba is behallik. Ezen téli zajos tűneményt riadásnak nevezik a Balaton mellyékiek, s ekkor nagy nyílások támadnak a jégen, mellyeket a tapasztalt lovakkal keresztül szoknak ugratni, külömben írtóztató veszély lebeg az útasokon.”

Forrás: Kovács Emőke: A 19. századi Balaton világa. Budapest, 2007.

kiemelt kép: pinterest

Dr. Kovács Emőke
Történész
Balaton kutató
www.facebook.com/drkovacsemoke