Áprilisban részt vettem a Csak a nőknek klubban meghirdetett kínai utazáson. Első utam volt ez Kínába, sőt magába Ázsiába is. Volt elképzelésem arról, mit NEM fogok látni: egyforma szürke ruhába öltözött embereket, faházakból épített házakat, poros utakat, rajta szamárfogattal, kis repülőteret, ahol gyalog kell bemenni az utas-váróba. Így is történt!


A város, ahová Budapestről közel 10 óra repülés után megérkeztünk, Kína negyedik legnépesebb városa, a maga 30 millió fő lakosával és 80 ezer négyzetkilométer területével. Igazi metropolisz, felhőkarcolókkal, a lakótelepi toronyházak legkisebbje is 35 emeletes, csoportosan állnak a parkok közepén. A városi létforma hódít, de láttam a közösségi kerteket is a házak mellett. Egyébként a földet-érés után a repülőnk legalább 20 percig gurult, mire ráállt a kiszálló kapunkra.


Ami rögtön feltűnt, hogy nincs különbség az ottani lakosok és a mi ruházatunk között, a hétköznapi viselet úgy tűnik egyforma lett a világon: farmer, póló, edzőcipő, ráadásul számomra is ismert márkák. Ünnepi alkalmakkor, turisták által látogatott helyeken viselik a tradicionális ruházatot, azt is főleg a hölgyek. És, ahogy a világon mindenütt, a kislányok itt is szeretik a „szép királylányos tüllruhát”, szívesen hordják és gyakorlottan állnak meg egy fotózásra benne.


Amin nem csodálkoztam, az a mobiltelefon-használat volt. Mindenkinek a kezében, nyakába lógatva a legmodernebb telefon és - főleg a fiatalok - menet közben is használják, fel sem néznek, úgy mennek (neki másnak és mindennek is). Úgy tűnik, mindenre van egy applikáció, és elvárt az állandó online jelenlét is. Ha itthon megfigyeljük, ugyanezt tapasztaljuk, ül egymás mellett két fiatal és jobb esetben az egyikük telefonját nézik, rosszabb esetben a sajátjukat. Nem kongatom a vészharangot, mert láttam a fiatal párokat, ahogy kézen fogva mennek, a lányok szája ugyanúgy remegett a győztes mosoly alatt – „az én zsákmányom”. Ahogy a Világ más részein is.


Fizetni lehet készpénzzel, vagy digitálisan, sőt volt olyan rendezvény, ahol nem is fogadták el a készpénzt. Volt is belőle nehézség, mert mi nem készültünk fel, hogy a Kínában honos fizetési rendszereket telepítsük a mobiljainkra. Bár onnan nézve, mondhatni, hogy a kínai az általánosabb, mert Európa teljes lakossága (740 millió fő, Oroszország európai részével együtt) a kínai népesség fele; szóval az általunk ismert és használt bankkártyák elterjedése inkább csekélynek mondható!


Ami viszont számomra teljesen meglepő volt, a motorizáció univerzitása. A közúti közlekedés, főleg az autópályák rendje ugyanolyan volt, mint amit az EU-ban és Észak-Amerikában láttam. Kezdve az ismert KRESZ táblákon, felfestett útburkolati jeleken és közlekedési lámpákon, folytatva különböző gépjárművekre autópályán engedélyezett sebességhatárokkal (kilométer / óra mértékegységgel), az út menti pihenők kiépítéséig. Még az autópálya-lehajtó táblák szerkezete is azonos volt: felül a balra eső települések, középen az előre haladó, alul a jobbra eső települések, nevük angolul is kiírva.


A mesterséges intelligencia nyelvtudását kihasználják. Egy hegyi faluban lévő autó- pihenő shopjába érkezve, a tulajdonos megkérdezte, milyen nyelven beszélünk. Nem telt bele 10 másodperc és magyarul szólt a hangszóróból a reklámszöveg, miért ott vegyük meg a meleg sapkát, sálat, kesztyűt. Azért, mert a 3500 máter magason található nemzeti parkban nagyon hideg lesz és az árak háromszor magasabbak.


Apropó angol nyelv: a nagyobb üzletekben, bevásárló központ információs pultjánál lehet angolul kérdezni és úgy válaszolnak is; a kisiskolás gyerekek széles mosollyal és integetve kiáltják felénk a hello-t. Hi kids! Sziasztok gyerekek!



dr. Marczi Erika