
Hagyományok azért vannak, hogy emlékeztessenek a múltra, őseink kultúrájára, melyet tiszteletben kell tartanunk. Nem másért, mint az önazonosságunk miatt. Aki nem ismeri a hagyományait, elveszíti a gyökereit és magára marad. Régebbi korokban ennek természetesen sokkal nagyobb és gyakorlati jelentősége volt, azonban pszichológiailag napjainkban is nagyon fontosak a hagyományok ahhoz, hogy a helyünkön érezzük magunkat a világban.
Ha valami hosszú időn keresztül fennmarad, akkor annak komoly eszmei értéke van. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden hagyományos dolog poros és múzeumi és azt se, hogy az újítások megszentségtelenítenék a régi hagyományokat. A jó újítás új köntösbe bújtatja a régi, értékes motívumokat.
Hagyományokat az élet minden terültén találunk és őrizhetünk. A divatban leginkább a népi és úri öltözetek fő motívumaink beemelésével tehetjük ezt meg.
A népi motívumok viselete mindig is jelzésértékű volt, az általuk hordozott üzenet nem más, mint a hagyományokhoz való ragaszkodás, a kultúra értékrendjéhez igazodás, a közösséghez tartozás. Korábban minden tájegység őrizte a maga öltözködési stílusát és mintakészletét, így alakultak ki a kalocsai, matyó, kalotaszegi, palóc vagy a bodrogközi motívumkincsek.
Leglátványosabban a díszmagyar esküvői ruhák őrzik a hagyományokat a divatban. Az esküvői díszmagyarok szépségükön kívül különlegesek és nagyon látványosak is, menyasszonyon és vőlegényen egyaránt.
Ezeket a viseleteket és a népviseletet hétköznapjainkban természetesen nem tudjuk hordani, azonban a főbb motívumokat könnyedén megjelentethetjük ruházatunkon. Â Egy kalocsai hímzéssel díszített blúz az irodában is megállja a helyét, egy kis virágrátétes farmerszoknya vagy egy tulipánmotívumos táska is tökéletesen illeszkedik a modern hétköznapokba. Matyómintás övvel hatalmasat dobhatunk a kis fekete ruhán, illetve a bőrszoknya is különlegessé, egyedivé válik a népi hímzéstől.

A korábbi úri réteg viseleteit főként férfiruházatban és ünnepi alkalmainkra adaptálhatjuk tökéletesen. Ünnepekre, alkalmakra, hivatalos megjelenéshez a zsinóros bocskai öltöny vagy mellény és az attila zakó tökéletesen kiállja az idő próbáját. A hétköznapi férfiviseletbe nehezebb a hagyományost beilleszteni, hiszen az régebben is jóval kevesebb díszítést tartalmazott, mint a női. Inkább kiegészítőkkel - mint a nyomatos bőr övek, övtáskák, késtartók - lehet fenntartani a hétköznapokban is a hagyományokat.
Magyarországnak az öltözködési kultúra terén gazdag hagyományai vannak és több éve szerencsére már jelene és ígéretes jövője is, hiszen a divattervezők újra felfedezték maguknak a motívumkincseket, melyeket sokoldalúan hasznosítva vagy átalakítva megjelentetnek a hétköznapi és ünnepi darabjaikon is.
Pastor Anni
divattervező
+36-30 / 971-0555
annipastor@gmail.com
www.annipastor.hu
Szólj hozzá