A hideg hajnaloknak köszönhetőn már elkezdődött a levélhullás, aminek a gondos és tudatos kertészek nagyon örülnek, mivel a falevelek, az ágak, a növényi maradványok komposztálása fontos lehet majd tavasszal. Azzal fel tudjuk gyorsítani a lebomlási folyamatot, hogy letakarjuk (inkább legyen nyirkos, mint teljesen átázott), mert a lényeg, hogy folyamatosan melegben legyen a komposzt és  amennyiben van a kertünkben fekete nadályunk, tegyük azt is a hozzá, mert az gyorsabban beindítja a bomlást.

Ez a hónap éppen megfelelő időpont arra is, hogy megmetsszük a málnabokrokat, a piros-, a fekete ribizlit, az egrest, illetve most van lehetőség a málnabokrok új tőhajtásainak az elválasztására, szétültetésére is, lehetőség szerint mindig tegyünk a növények tövére érett komposztot is. Ilyenkor érdemes elültetnünk a fokhagymát és még vethető a spenót, a sóska magja is, most oszthatjuk szét a rebarbara töveket, ültethetjük a tormát, spárgát, illetve a fejes saláta áttelelő fajtáinak palántáit is. 

A vegetációs időszak végére, azaz a lombhullás időszakára érdemes beiktatni az őszi lemosó permetezés időpontját is, mivel ekkor lehet a leghatásosabban elpusztítani a leveleken éppen áttelelni készülő szaporító képleteket, spórákat, tojásokat. Napos, száraz időben ássuk ki a földből a répát, a burgonyát, illetve az édesburgonya gumóit, súroljuk le róla a földet, és hagyjuk száradni, majd fagymentes, sötét helyen tároljuk. Itt az ideje leszedni az utolsó babokat, leveleit komposztáljuk, de babgyökereket viszont hagyjuk a földben, mivel a nitrogénkötő gyökérgumó nagyon jó szervestrágya lehet a talajban.

Az első csípős hajnalok után a káposztát is betakaríthatjuk már. Kitűnően eláll a fagytól védett raktárban, viszont vigyázzunk, mert a levelek alatt meztelen csiga rejtőzhet. Ha megszórjuk sóval a káposzta külsejét, azzal megakadályozhatjuk, hogy egész télen benne csemegézzenek. Ahogy kiürülnek a zöldség-ágyások a kertünkben, megkezdhetjük a felásásukat, rotálásukat, majd meg is trágyázhatjuk a földet, így sokkal könnyebb dolgunk lesz majd tavasszal. Ezekben a kellemes őszi időkben pázsitunk is még igényli az öntözést és a fűnyírást. Ilyenkor megfelelő alkalom lehet az összetömörödött, az esetleg gyomos, mohás gyepünk fellazítására, illetve a kézi-, vagy gépi talajszellőztetésére is. Még a tartós hidegek beállta előtt lehetőségünk van füvünk újra telepítésére, vagy a kikopások lokális felülvetésére. 

A dísznövények közül ebben az időben vethető például a hunyor, a kétéves ligetszépe, az inkaliliom, a csillagfürt, tél végéig a nőszirom, illetve ekkor ültethetünk rózsákat és rododendronokat is. Ilyenkor lehet még a tavaszi hagymás virágainkat is a földbe juttatni. Ez a hónap a legalkalmasabb új fák, vagy bokrok, valamint a lombhullató sövények telepítésére is. A telepítést követően erőteljesen metsszük vissza a növényeket, melyet azok mag tavasszal erős, fiatal hajtásokkal fognak majd meghálálni.

Növényszaporításokra is megfelelő időpont az október. Fás dugványozással jól szaporítható a díszcserjék közül a som, az aranyvessző, pillangócserje, bangita félék, cserjés pimpó, hóbogyó, jezsámen, néhány rózsafajta, díszfák közül pedig a fűz. Az évelők tőosztását és áttelepítését is elkezdhetjük a téli felkészülésre elegendő időt hagyva. 

Egyre hidegebbek a nappalok és már jöhetnek a fagyos éjszakák is, így a hónap második felében már költöztessük be a fagyérzékeny cserepes növényeket a kertből, a teraszról. Ilyenek például a citrusfélék, amarillisz, leander. Majd pihenjünk meg egy kicsit és egy forró gyümölcsteával a kezünkben gyönyörködjünk egy kicsit a szépen színesedő és folyamatosan változó képét mutató őszi kertünkben…

Szabó József
Okleveles kertészmérnök, környezetvédelmi szakértő
Green Mérnök Kft alapító tulajdonos
www.greenmernok.hu