Egy gyermek érkezése mindig nagy esemény és izgalmas, mert megváltoztatja a család összetételét, dinamikáját. Az első gyermek születésekor a szülővé válás újdonsága, az addig ismeretlen nehézségek okozzák a legtöbb fejtörést. Mikor a második kicsi érkezik, az új családtag beillesztése, a testvér féltékenység elkerülése vagy lehetőleg minimálisra csökkentése okozza a legtöbb aggodalmat, nehézséget egy családban.
Általában a kettő-négy éves korú "nagy testvérek" igénylik a legtöbb felkészítést és törődést a kistestvér érkezésére, mert sok szempontból még ők is igen kicsik, de már elég idősek ahhoz, hogy felfogják a megváltozott helyzetet és reagáljanak rá, amit nekünk, szülőknek kell megfelelően kezelnünk.
Összeszedtem a legfontosabb, általános érvényű tanácsokat, melyek segíthetik a testvér féltékenység minimalizálását.
Féltékenység lesz! Ne legyenek illúzióink, valamilyen formában a féltékenység előbújik az idősebb gyerekből és ez normális. Hiszen érkezik valaki az otthonába, most már nem ő az egyetlen gyerek, nem csak vele törődik anya és apa. Ez teljesen új körülmény, amit fel kell dolgoznia, helyre kell tennie magában.
Készítsük fel a testvér érkezésére! Még szülés előtt mondjuk el a maga szintjén gyerekünknek, hogy testvére fog születni. Válaszoljunk a kérdéseire, akár arra is, hogy hogyan születik a baba. (Kibújik anya hasából vagy kiveszi a doktor bácsi.)Â Beszélgessünk vele arról, hogyan változnak majd meg a hétköznapok, esetleg meséljük el a saját élményeinket a testvérünk születésekor. Ne mondjuk azt, hogy szeretnie kell a testvérét, sőt hozzuk szóba a várható nehézségeket is, például a kicsi sírását vagy, hogy sokszor csendben kell majd maradni.
Vonjuk be a kicsi körüli teendőkbe! Kérjünk kis segítségeket, pl. hozza oda nekünk a pelust, válasszuk ki együtt a ruháját vagy kérdezgessük, hogy "Szerinted most miért sír?" Így nagy és okos testvérnek érezheti magát.
Engedjük meg, hogy ne örüljön! Egy kettő-négy éves gyerek a számára a kis tesó sokáig elég kevés pozitívumot tud nyújtani, hiszen nem lehet vele játszani, sokat sír, szopizik, leköti anyát, ezért az nem tud vele úgy foglalkozni, mint eddig és még sorolhatnánk. Nem könnyű, de meg kell próbálni nem ráfeszülni arra, hogy a tesók között minden szuper legyen, hogy a nagy egyből szeresse a kicsit. Bűntudatot kelthet benne, ha nem ezt érzi. Fogadjuk el, hogy ez sosem egyszerű a nagy tesónak.
Előfordulhat, hogy nagyobb gyerekünk a pici érkezésével "visszafejlődik." Nem kell megijedni. Természetes, ha egy már szobatiszta két-három éves a kis tesó érkezésekor újra pelenkát, cumit kér vagy hirtelen sok babusgatást, kézben tartást igényel. Adjuk meg neki, amíg igényli, rövid időn belül el fog múlni.
Ne most kezdjünk bele "nagy feladatokba"! Semmiképp se a kis tesó érkezésekor kezdjük a szobatisztaságra szoktatást, azzal a jelszóval, hogy: "Te már nagy vagy, neked már nem kell, a kis tesódnak igen." Ez csak fokozza a féltékenységet. Az óvodát, bölcsődét se a kistestvér érkezésével egy időben kezdjük, hanem legalább fél évvel előtte vagy utána! Az óvoda ugyan kötelező betöltött három éves kortól, de ilyen esetben kérvényezhető a beszoktatás elhalasztása a területileg illetékes jegyzőtől.
Időnként szánjunk egy kis időt csak a nagyra! Amikor módunkban áll, szervezzünk kis programokat a kistesó nélkül. Ez a nagyobb gyerekek esetében is tanácsos. Menjünk játszótérre, moziba, étterembe, játszóházba, a lényeg, hogy egy kicsit csak hárman legyünk és csak őrá figyeljünk.
Ne legyen bűntudatunk a kicsi miatt! Ne görcsöljünk azon, hogy a kicsi kevesebb odafigyelést, dajkálást, dúdolást vagy bármit kap, mint a nagyobb. Ezt csak mi mérjük, a pici belenő az adott helyzetbe, neki az lesz a természetes. A napirendünk, szokásaink kialakításakor ne változtassuk meg a nagyobbét a kicsi miatt, hanem a kicsiét igazítsuk a megszokotthoz!
Farkas Bernadett
Szólj hozzá