2014 a molettek éve lesz, áll a híradásokban. Ennek örülhetnek a plus size méretű hölgyek. De tényleg változni fog ettől valami? Évek óta olvasni lehet arról, hogy az anorexiás modellek kora lejárt, sőt néhány országban már tiltják is a nagyon sovány manökenek szerepeltetését, de azért, ha szétnézünk, most is azt látjuk, hogy a fiatalok között még mindig a folyamatos fogyókúra, a „jaj, csak fel ne szedjek egy kilót” hozzáállás dívik.
És vajon javulni fog a helyzet a ruha kínálat terén?
A 44-es méretnél nagyobbat viselő hölgyek számára – legyenek azok fiatalok vagy középkorúak – az öltözködés mindig nagyobb gondot okoz, mint manöken alkatú társaiknak. Ez a gond több okra vezethető vissza, talán még ma is. Az egyik az, hogy Magyarországon a legtöbb készítő 44-es méretnél nagyobb modellt nem készít, egy másik gond, hogy a molett méretű ruhák meglehetősen nagymamásak, vagy bár nagy méretben készültek, de mégsem plus size méretre illenek. A vásárlás még nehezebb, ha valaki nemcsak molett, de ne adj isten még 50 év feletti is.
A külföldi márkák és üzletláncok megjelenése valamit javított ugyan a kínálaton, de a helyzet még most sem igazán problémamentes.
Egy biztos: mind a nagyobb méretet gyártóknak, mind azok viselőinek tudatosabban kell figyelniük a divatot, a színeket, de legfőképpen az alapanyagokat és a sziluetteket.
Sajnos sokszor találkozni nagyméreteknél is „cuppanos” anyagból készült pólóval, ami sokszor még a vékony lányokon sem tökéletes. Most, amikor a szűk, testhezálló nadrág vagy a legging a divat, szintén sok elrettentő példával lehet találkozni.
Lágy vonalak, testet enyhén hangsúlyozó fazonok, sima felületek, ezek a molett öltözködés legalapvetőbb szabályai.
A 2014 tavasz-nyári divatban szerencsére több olyan elem is megtalálható, amely a molett öltözködésben is alkalmazható.
Ismét divat az egyenes, vagy test vonalát enyhén követő, sima ruha, a hosszú ingek és pulóverek. De divattól függetlenül mindig hordható és előnyös a nagyobb méretűek számára a chasuble (ejtsd: sázübl),az enyhén A - vonalú tunika, a ponchó, (ez utóbbi szerepel a trendekben is) és kapucnis kiskabátok különböző változatai. Még mindig fontos a material mix. A blézereknél gyakran találkozhatunk újszerű záródásokkal, rejtett vagy félig rejtett gombolásokkal, cipzáras, tépőzáras és csatos, vagy aszimmetrikusan záródó megoldásokkal. A reverek gyakran szmokinghatásúak, és megjelent a kámzsanyak is.
A tavasz-nyári nadrág divat is sokoldalú.
Nagy méretek számára nadrágok esetén követelmény a lágyan omló, könnyű alapanyag. A most is divatos 7/8-os nadrágszáraknál nagyon oda kell figyelni a szár bőségére, mert a rövid bő szár szélesít!
Nagyon kedveltek a kötött darabok. Nem kell félni a moletteknek a durva vagy mozgalmas felületektől és a túlméretezett pulóverektől, melyek ugyancsak jelentős helyet foglalnak el az idei divatban.
Mivel a nagyméretek eleve visszafogottabb szabásvonalakat igényelnek és a túlzottan nagy mintás anyagok sem igazán ideálisak számukra, ezért a különböző kiegészítők, kendők, bizsuk, brossok nagyobb szerepet kaphatnak a molettek divatjában.
Csak reménykedni lehet abban, hogy a molettek éve jobban ráirányítja a figyelmet erre a célcsoportra és több gyártó és kereskedő bővíti ilyen irányú kínálatát.
Ács Klára
Képek forrása:
http://pinklady.hu/
http://teltvilag.hu/
Szólj hozzá