
Földhöz ragadt pénzügyek 7.
Nem is a pénzmosásról, hanem annak megelőzéséről lesz szó.
Ebből már sejthető, hogy a pénzmosás bizony káros dolog a társadalom szempontjából. Illegális cselekedet, világméretű szabályok és intézkedések törekednek a visszaszorítására, hazánkban a Büntető Törvénykönyv 2-4 éves szabadságvesztést helyez kilátásba, ha valakire rábizonyítják.
Állítólag Al Capone, amerikai gengszter az alkoholtilalom éveiben pénzbedobós automata mosógépeket üzemeltető szalonjai segítségével leplezte a csempészetből származó pénze eredetét. Az adóhivatal úgy buktatta le, hogy kiszámolták, ha az összes mosógép egész évben, minden nap, 24 órában üzemelt volna, akkor sem gyűlt volna össze annyi pénze, mint amennyivel rendelkezett. Innen a pénzmosás (money laundering) kifejezés.

Al Capone
Egyes becslések szerint az építőipar és a turizmus után a világ harmadik legnagyobb iparága, persze pontos számok nincsenek, hiszen a pénzmosók nem szolgáltatnak adatot a statisztikai hivataloknak.
Mit csinál a pénzmosó?
Úgy állítja be jövedelme, pénze, vagyona eredetét, mintha az legális forrásból származó volna. Leplezi azt egy másik tevékenységgel. Pl. cipőboltot üzemeltet, ahol negyedáron árulja az árut. Megteheti, mert a cipőboltjából származó és már adózott jövedelem bizony legális, „tiszta, mint a hó”.
Mi történik a környéken lévő többi cipőbolttal?
Tönkre mennek.
A pénzmosás-megelőzéssel foglalkozó szabályok előírják, hogy megadott vállalkozások azonosítsák ügyfeleiket, azaz írják fel, rendszereikbe rögzítsék a törvényben megadott ügyfél-adatokat. És ezek a szabályok rendszeresen változnak, bizony egyre szigorúbbak lesznek, egyre több nyilatkozatot, dokumentumot kell a vállalkozásoknak beszerezniük.

A hazai jogszabály, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény előírta, hogy a vállalkozások, a törvény szóhasználata szerint a szolgáltatók 2019. június 26-ig szerezzék be a 2017-es törvénymódosítás során előírt új adatokat, nyilatkozatokat és az azonosításhoz használt okmány másolatát.
A két év bizony kevés volt erre, az ügyfelek nem rohantak bankjukba, önkéntes kölcsönös egészség-, önsegélyző vagy nyugdíjpénztárukba, lízingcégükhöz, befektetési szolgáltatójukhoz, biztosítójukhoz. A Parlament segített megoldani a helyzetet azzal, hogy a pénzmosás megelőzési törvény 2019. június 25-én kelt módosítása szerint azokat az ügyfeleket, akik addig a napig nem voltak teljes körűen átvilágítva, náluk ezt a feladatot még 2019. október 26-ig el lehet végezni.
A törvény szerint személyesen kell a szolgáltatónkat felkeresni, okmányunkról ott másolatot készítenek, nyilatkozatokat kell kitöltenünk. Nekünk, mint magánszemélynek és nekünk, mint vállalkozónak is.
És mi van, ha nem? Akkor bizony zárolás, tranzakció blokkolás következik. Mit jelent ez? A vevő, a munkáltató beutalja a bankszámlánkra a pénzt, de abból kivenni, tovább utalni már nem lehet. A szolgáltató nem teljesíthet kifizetést a saját vagy a vállalkozói számlánkról. Nem megy el a csoportos beszedési megbízásra az utalás, nem tudunk készpénzt felvenni, a vállalkozó nem tudja az átvett árut kifizetni, a munkabéreket kiutalni. A következmények beláthatatlanok.
Ki jutott most lélegzetvételnyi haladékhoz? Azok a magánszemélyek vállalkozások, akik még – minden egyes szolgáltatójuknál (pl. bank, pénztár, biztosító, befektetési szolgáltató….) külön-külön – nem jelentek meg személyesen és a szolgáltatók nem tudták végrehajtani a törvényben előírt kötelességüket. Akik június 25-e után levelet - elektronikus kommunikációs megállapodás alapján – emailt kaptak a szolgáltatójuktól, hogy még nincsenek teljes körűen átvilágítva, sürgősen keressék fel a levél küldőjét, hogy megkíméljék magukat a számla zárolásával járó, roppant kellemetlen helyzettől.
Földhöz ragadt pénzügyek 1.
Földhöz ragadt pénzügyek 2.
Földhöz ragadt pénzügyek 3.
Földhöz ragadt pénzügyek 4.
Földhöz ragadt pénzügyek 5.
Földhöz ragadt pénzügyek 6.
Dr. Marczi Erika
+36 30 280 7475
emarczi@hu.inter.net
Szólj hozzá