Ahhoz, hogy egészséges életmódot éljünk, bizony néhány „szabályt” érdemes bevezetni és szokássá tenni! Beszéltünk már a napi egy óra testmozgás fontosságáról és a megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztás szükségességéről is. De most jöjjön a harmadik „szabály”, melyet szintén érdemes felvenni a listára!

Három csésze tea

Beszéljünk akkor a teáról, teákról. Ismerünk néhányat, igyekszem csokorba szedni őket.

Ismert ugye a Tátratea… Ehhez el kell mondjak egy kedves  történetet. Barátnőm nagy ínyenc, csak minőségi italokat iszik meg, amik között egyik a Tátratea. Tudvalevő, hogy különböző erősségben kapható szeszesital, de most nem ez a téma.

Épp hétvégére mentünk a kis csapattal s betértünk egy szeszesitalt is árusító boltba vásárolni 1-1 kis üveggel, hogy felmelegedjünk, no meg a bacik ellen sem elvetendő így télvíz idején, amikor is ez történt.

Kértünk 4 kis üveg Tátrateát. Az eladó értetlenül nézett ránk, majd kibökte, hogy csak ceylon tea van. Hasunkat fogtuk a röhögéstől, persze a drága nem tudta mi bajunk, igy kiselőadásban elmondtuk, mi is a Tátratea. Megköszönte.

Miről is akartam írni? Oh igen a teákról. Itt is vagyunk az egyik csoportnál, azaz a fekete teák csoportjánál.

Mi jellemző a fekete teára?

A fekete teák esetében, a tealevelek feldolgozása során, hagyják a leveleket teljesen oxidálódni. Azaz a szedés után beinduló, lassan végbemenő, barnulással járó kémiai folyamatokat (mint pl. az alma vagy a krumpli barnulása, ha felvágjuk és levegővel érintkezik) nem állítják meg, hanem hagyják teljesen végbemenni.

Három csésze tea jó szokás. Lehet az egyik csésze ezek szerint a fekete tea? Miért is?

Nézzük milyen hatással van az emberi szervezetre, persze a teljesség igénye  nélkül. Én magam nem megyek az utcasarkig a fekete tea italért, de mindenkinek szuverén joga. Szeretem a kávéfőzés élményét, hangját, illatát. Így azt iszom inkább s másfajta teát. Erről később. Maradjunk a fekete teánál.

Főzetének sötét-vöröses színe van, emiatt keleten vörös teának ( 红茶 hong cha) hívják. Nyugaton azonban elterjedt a fekete tea név – talán azért, mert főzete jóval sötétebb, mint a nyugaton szintén jól elterjedt és kedvelt zöld teának.

tea

A fekete tea íze számtalan körülménytől függhet.

Az ezekből adódó különbségek miatt, a fekete teák típusairól három nagy csoportban érdemes beszélni:

  1. a jól ismert, neves, karakteres fekete teakeverékekről
  2. a nagy népszerűségnek örvendő ízesített fekete teákról
  3. és a termőterülethez kötődő, komplexebb ízvilágú fekete teákról

A nagyobb profitért mit csinál a kapzsi ember?

Ízesített fekete teákat. Mivel? Fűszerekkel -olcsóbb lett így, tejjel. Ma már a fél világ bubble tea lázban ég, nem kell a csorda után menni, mert szaros lehet a cipőd, mondja a közmondás. Milyen IGAZ.

Virággal, gyümölccsel, fekete teákat inkább rózsával és osmanthus virággal. Utóbbi kellemes, barackos ízt ad a teának s Kínában a népszerűsége vetekszik a jázminéval.

Gyógynövényekkel –a legismertebb a mentával ízesített, persze van más is.

A fekete teák legfontosabb jellemzője, az élénkítés.

Már említésre is került a  második nagyobb csomag, amelyben a gyümölcsteák kerülnek.

Bárki készíthet otthon bármiféle gyümölcsből teaalapot, ma már van sült tea, aszalt gyümölcstea, és sorolhatnám. Természetesen ebben is a szálas, avagy szárított, s nem a kis zacskóba zárt, filteres tea adja ki jobban az ízeket, bár manapság már a kis háromszög alakú gézzacskóba csomagolt, jó minőség, élvezhető, gyümölcstea.

A sült tea, érdekes mai teafajta, tökéletes ízt ad, persze a jól elkészített sült gyümölcs, amihez csak a forró víz kell s máris iható.

teaval-az-egeszsegert3

A harmadik csomagba kerülnek a gyógyteák.

Nem vagyok fitoszakértő, lányom Lizzy remekül ért a gyógyteákhoz, viszont ha profi embertől szeretnék tanácsot kérni a “füves embert”, Gyuri bácsit kérdezném Bükkszentkeresztről.

Javaslom informálódni hiteles forrásból, én itt csak felsorolni tudok néhányat, ami naponta használatos nálam és környezetemben a teljesség igénye nélkül s nem okoskodok olyan területen, amihez nem értek, de tudom, hová kell küldenem, akit ez komolyabban érdekel.

Mesterem mindig azt tanította nekünk, nekem, hogy nem szégyen nem ismerni valamit, de tudni hová kell küldeni az érdeklődőt. A szégyen az okoskodás.

Nézzük csak a leggyakrabban használatos gyógyteákat.

  • kamilla
  • hársfa
  • bodza
  • citromfű
  • zsálya
  • ..fodor és bors
  • kurkuma

A gyógyteák ábécéje – Ismerd meg, melyik mire jó!

teaval-az-egeszsegert1

Érdemes a problémának megfelelő teát kiválasztani szakember segítségével és elfogyasztani 1 csészével s nem 1 litert.

  • Zsálya: teaként fogyasztva erősíti az immunrendszert, a tüdő és a vesék egészségét elősegíti. Gyulladáscsökkentő hatású.
  • Fokhagyma: mindennap 1-2 gerezd nyersen elfogyasztva, a vírusok és baktériumok ellen véd.
  • Kamilla: teaként, a megfázás elleni szer. Gyomor- és bélproblémáknál, kiütéseknél, lázcsökkentésére is felhasználható.
  • Kakukkfű: teaként elkészítve köhögéscsillapító, hurut oldó. A tüdőt erősíti, az alviolak leépülését megakadályozza.
  • Fodormenta: teának elkészítve a köhögést és a hurut képződést csökkenti, a gyomor és bélbetegségeket gyógyítja.
  • Citrom: egy csodaszer. A C-Vitamin hatása közismert. A legtöbb hatóanyag a héja alatt van. Az immunrendszert erősíti.
  • Retek: a tüdőt erősíti, a köhögést csillapítja, a veséket tisztítja.
  • Aloe Vera: már egy Aloe növény a konyhánkban nagy segítség. A benne lévő gél gyógyítja az égési sérüléseket és más bőrbetegségeket. A benne lévő aminosavak, vitaminok, másodlagos nyomelemek egészségvédő hatása óriási. Enni is kiváló.
  • Lenmag: teának elkészítve a hurut képződést csökkenti, az influenzás megbetegedéseket gyógyítja, székrekedést oldja.

A teljesség igénye nélkül, ismételve Éva szakértelmével összegyűjtött tanácsait, Busch-Turcsányi Sipos Éva, a természettudományok docense.

 Szigeti Erzsébet

+36-70 / 363-8094

[email protected]