A július az a nyár közepi hónap amikor a legtöbben veszik ki a jól megérdemelt szabadságukat, és egyben ilyenkor vannak a forró kánikulai napok, valamint az utóbbi időkben a sok esőt egyszerre hozó nyári felhőszakadások időszakai is. Ne hagyjuk hosszabb időre magára a kertünket ilyenkor se. 


A meleg, aszályos hetekben kiemelten kell figyelni az örökzöldekre, illetve a tujafélékre, mert nagyon hamar megsínylik a száraz, páramentes környezetet és gyakran bebarnulhatnak, mert hősokkot is kaphatnak a száraz melegtől. Ezt az esti órákban történő bőséges öntözővíz vízkijuttatással tudjuk megelőzni, illetve a lombozatot érintő párásítással tudjuk mérsékelni. 


A gyepeinknél a nyári nagy melegben a fűnyíró vágásmagasságát emeljük egy kicsit feljebb, így könnyebben elkerülhető a szálak kiszáradása, a pázsitfelület befoltosodása, sárgulása. Ebben a hónapban már semmilyen tápanyagot ne juttassunk ki a pázsitra, mert megéghet.


A nyírt sövények alakító metszése ilyenkor is elvégezhető, az egynyáriak és nyáron virágzó évelő dísznövények elhalt részeit is rendszeresen távolítsuk el, mert így a virágzásuk ideje kitolható. Ilyenkor a legszebbek, a legillatosabbak az egynyári színes virágok a balkonokon, ablakpárkányokon, illetve a biodiverzen és méhbarát módon kiültetett dekoratív kerti díszágyásokban.


A mostanában az esti nyári viharok során lehullott sok csapadék, a párás meleg kedvezett a különböző gombáknak, kerti kórokozóknak is. Ezért most vegyük gyakrabban szemügyre a palántáinkat, vizsgáljuk át a paprika, a paradicsom leveleit, a burgonyabokrokat, de figyeljük a gyümölcsfák és szőlőtőkék leveleit is és szükség esetén védekezzünk környezetkímélő, öko gomba-, illetve rovarölő szerekkel ezek ellen. A növénykárosító, szívogató lepkék, kabócák és rovarok ellen csalános permetezéssel, esetleg esővízből készített erőspaprika oldattal is jól lehet védekezni.


Júliusban a zöldborsó is már letermett, így vethetünk a helyére céklát, nyári retket, édes köményt, spenótot, mezei-, vagy madársalátát, mely a bio- és a reformkonyhák divatos alapanyaga. Ilyenekor gyakrabban kell gyomlálnunk is, mert bizony ebben az időszakban versenyre keltek a nyári gyorsan nővő gazok a különböző kelő veteményekkel, a már kiültettet palántákkal.


A parlagfű „szezonja” is ilyenkor van és a vonatkozó rendelet szerint június harmincig kell el kell távolítani, tövestől ki kell húzni mindenhonnan ezt a gyomot, különben beindul a virágzása, illetve kiszabadulnak az irritáló allergén pollenek. Nézzünk körbe, vegyük komolyan, mert a ki nem irtott parlagfű pénzbüntetést is vonhat maga után.


Védjük meg magunkat is ilyenkor az UV sugarak ártalmaitól, sapkával, megfelelő ruházattal, napszemüveggel, naptejjel dolgozzunk a dísz-, vagy a konyhakertben, de a pihenőkert részeken is szerelkezzünk fel napernyővel, napvitorlával a kiülős kerti-, vagy sütögető helyeken és tanuljuk meg gyönyörködni a növényeinkben, élvezni is a kemény kerti munkánk eredményét is.


Szabó József

Okleveles Kertészmérnök

Környezetvédelmi szakértő

A GREEN Mérnök Kft. alapítója