Barion Pixel
Menü
Kosaram

Szakértőnk - Szabó József

Szakmai hitvallásomat Teréz anya, szavai fejezik ki a legjobban:

“Úgy érezzük, hogy amit teszünk, az csak egy csepp a tengerben. De anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger.”

Már gyerekkoromban eldöntöttem, hogy felnőttként díszkertész, parképítő-kertészmérnök leszek! Ennek tudatában 1982-ben, a kertészeti szakközépiskolát, dísznövénykertész-parképítő szakon végeztem el jeles eredménnyel, majd 1988-ban a Kertészeti Egyetemen szereztem okleveles kertészmérnöki diplomát. Diplomamunkámat a Budapest zöldfelület-gazdálkodásának szakmai- és ökonómiai elemzéséből, azaz az akkori Fővárosi Kertészeti Vállalatból írtam.

Az egyetem elvégzését követően, 1989-ben egy „Ózon” nevű saját kertészeti vállalkozást hoztam létre, mely gyorsan a hazai díszkertész szakma élvonalához tartozott. Több nagy környezetvédelmi-, zöldfelület-gazdálkodást érintő projekteket önállóan tervező- és komplexen kivitelező éveket követőleg, az ezredforduló első napjain, azaz több mint 20 éve alapítottam meg a Kertész-2000 Mérnökirodát, a jelenlegi GREEN Mérnök Kft. jogelődjét.

A vezetői-, szakmai gyakorlati ismeretek mellé 2002 és 2004 között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen - MBA program keretében – egy jeles eredményű gazdasági elemző menedzseri diplomát is szereztem.

2010-ben bizalmat és megtisztelő felkérést kaptam Magyarország legrégebbi és legnagyobb kertészeti vállalatának, a FŐKERT Nonprofit Zrt. vezetésére és ott dolgoztam közel 10 évig, mint vezérigazgató.

Hosszú évek óta aktív közéleti szerepet is vállalok a társadalmi-, környezettudatos szemléletű közösségi- és szakmai Szervezetekben is. Számos kertészeti- és környezetvédelmi rendezvény házigazdájaként, több száz fős hazai- és nemzetközi konferencia, családi rendezvények megszervezése és lebonyolítása mellett, többször kaptam felkérést szakmai előadásokra egyetemeken, civil fórumokon és szakmai konferenciákon. Az idén ősztől az egyik szakmai nagykövete is vagyok az Öko Zsibongó nevű családi edukációs rendezvénysorozatnak is.

Szabó József
Okleveles kertészmérnök, környezetvédelmi szakértő
Green Mérnök Kft alapító tulajdonos
www.greenmernok.hu

cikkek Szabó Józseftől

Csak a Nőknek Magazin 2025. 10. 03. 0 160
Az elhúzódott szeptemberi nyár után egyre hűvösebb hajnaloknak köszönhetőn lassan már elkezdődik a kertekben is a levélhullás, aminek a gondos és környezettudatos kertészek nagyon örülnek, mivel a falevelek, az ágak, a növényi maradványok komposztálá..
Csak a Nőknek Magazin 2025. 09. 03. 0 257
Szeptemberi teendők a kertben, avagy „itt van az ősz itt van újra…”A nyárutóján nagyon sok tennivalónk és egyben örömünk is van, mert ilyenkor kell „nagytakarítani” és egyben „betakarítani” is a kertben.Szeptemberben elkezdhetjük az elvirágzott, elsz..
Csak a Nőknek Magazin 2025. 08. 01. 0
Ebben az időszakban a nyári melengető napsugarak mellett élvezzük a kerti illatokat, a vibráló színeket, a bőséges gyümölcs- és zöldségtermést és jusson időnk pihenni is egy kicsit. Akár a forró nyári napok, akár a csapadékosabb az idő is adhat plusz..
Csak a Nőknek Magazin 2025. 07. 15. 0 223
A július az a nyár közepi hónap amikor a legtöbben veszik ki a jól megérdemelt szabadságukat, és egyben ilyenkor vannak a forró kánikulai napok, valamint az utóbbi időkben a sok esőt egyszerre hozó nyári felhőszakadások időszakai is. Ne hagyjuk hossz..
Csak a Nőknek Magazin 2025. 06. 04. 0
Már féllábbal beléptünk a nyárba, de a sorozatos tavaszi munkák után a kerti teendőket ilyenkor sem szabad elhanyagolni. Vannak olyan zöldségfélék, amelyek vetéséhez a júniusi hónap a legideálisabb, ezek elsősorban azok a zöldségnövények, amelyek maj..
Csak a Nőknek Magazin 2025. 05. 20. 0 105
Májusi teendők a kertben…A májust a palántázás hónapjaként tartják számon a kiskertkedvelők, mivel a „fagyosszentek” elmúltával, az összes fagyérzékeny virág és az egynyáriak is már a szabadba kerülhetnek.A „májusi eső aranyat ér”, így most lehet opt..
Csak a Nőknek Magazin 2025. 04. 03. 0 316
Áprilisi teendők a kertben…A téli takarást (lombot, száraz ágakat) ilyenkor már teljesen el kell távolítani a növényekről, hogy levegőt, napot és éltető fényt kapjanak az új hajtások.Mivel a csak néhány napig tartó idei télen nem volt szinte semmi cs..
Csak a Nőknek Magazin 2022. 11. 08. 0 1115
A legfőbb dolgunk ilyenkor, hogy előkészítsük, illetve felkészítsük kertünket a télre, „tegyünk rendbe” mindent a lassan már várható komolyabb fagyok előtt! Ilyenkor is számos munka vár ránk még egy kis házi kertben is. Szemezgessünk ezekből…Az egyik..
Csak a Nőknek Magazin 2022. 10. 19. 0 1409
A hideg hajnaloknak köszönhetőn már elkezdődött a levélhullás, aminek a gondos és tudatos kertészek nagyon örülnek, mivel a falevelek, az ágak, a növényi maradványok komposztálása fontos lehet majd tavasszal. Azzal fel tudjuk gyorsítani a lebomlási f..
Csak a Nőknek Magazin 2022. 09. 06. 0 949
A nyárutóján nagyon sok tennivalónk és egyben örömünk is van, mert ilyenkor kell „nagytakarítani” és betakarítani is egyben a kertben.Szeptemberben elkezdhetjük az elvirágzott, elszáradt (legtöbbször már kór- és kárképletektől is bőven hemzsegő) eszt..
Csak a Nőknek Magazin 2022. 08. 11. 0 1618
Ebben az időszakban a nyári melengető napsugarak mellett élvezzük a kerti illatokat, a vibráló színeket, a bőséges gyümölcs- és zöldségtermést és jusson időnk pihenni is egy kicsit. Az idei csapadékos és ugyanakkor többszőr forró nyári napok okoztak ..
Csak a Nőknek Magazin 2022. 06. 20. 0 1037
Már féllábbal beléptünk a nyárba, de a sorozatos tavaszi munkák után a kerti teendőket ilyenkor sem szabad elhanyagolni. Vannak olyan zöldségfélék, amelyek vetéséhez a júniusi hónap a legideálisabb, ezek elsősorban azok a zöldségnövények, amelyek maj..
Csak a Nőknek Magazin 2022. 04. 22. 0 1234
A téli takarást (lombot, száraz ágakat) ilyenkor már teljesen el kell távolítani a növényekről, hogy levegőt, napot és fényt kapjanak az új hajtások. Mivel a télen nem volt szinte semmi csapadék, a talaj kiszáradt, így jó alaposan kell öntözni az ült..
Csak a Nőknek Magazin 2022. 03. 16. 0 651
Itt a tavasz, készítsük fel a kertünket…A naptár szerint is végre megérkezett a Tavasz és az első melengető napsugarakkal a kerti feladatok sora is folyamatosan gyarapodik. Ahhoz, hogy kertünk a lehető legszebb formájában pompázzon egész évben már il..
Csak a Nőknek Magazin 2022. 02. 17. 0 951
A hosszú, téli napok után végre többet süt már a Nap, melegszik az idő is, kezdenek feléledni a kertünk eddig téli álmot alvó növényei, lassan ideje felkészülni a tavaszi munkákra. Ezek közül válogatunk az ilyenkor legfontosabb kerti teendőkről:Metsz..
Csak a Nőknek Magazin 2022. 01. 13. 0 763
Ebben az időszakban is vannak teendők, amiket ha megcsinálunk, sokkal átgondoltabban, felkészültebben vághatunk neki a tavaszi megújulásnak.Azt gondolnánk, hogy télen igazán nincs sok tennivaló a kertben, pedig valójában ez az időszak kiváló alkalom ..